Egy kutatási szerint a szorongás fertőző, tehát ránk is átülhet másokról, illetve átadhatjuk másoknak. Többek között a testszagunk is felelős ezért - de védekezhetünk ellene. Az alábbi módokon.
Kommunikáljunk pozitívan!
Ha valakin azt látjuk, hogy stresszes vagy szorong, akkor próbáljunk meg úgy beszélgetni vele, hogy kifejezetten pozitív hangulatú szavakat, mondatokat használunk. Legyünk jókedvűek, lelkesek - de persze azért ne vigyük túlzásba. A pozitív gondolkodást képzeljük el úgy, mint egy pajzsot - ha nem tudunk is vele másokon segíteni, legalább magunkat megvédhetjük attól, hogy negatívvá váljunk - írja a Házipatika.com.
Elkerülés
Ha tudjuk magunkról, hogy kifejezetten empatikus a természetünk, akkor jobban ki vagyunk téve a "stresszfertőzésnek" is. Ha van a környezetünkben olyan, aki gyakran kerül instabil érzelmi állapotba, vagy esetleg vitába keveredünk valakivel, aki nagyon stresszes, a legjobb, amit tehetünk, ha megpróbáljuk magunkat kivonni a szituációból, illetve mindent megteszünk annak érdekében, hogy elkerüljük az ilyen helyzeteket.
Töltsünk időt egyedül!
A negatív érzelmi hatások kiheverésére az egyedül töltött idő a legjobb módszer, ilyenkor ugyanis kivonhatjuk magunkat a mérgező szituációkból. Kapcsoljuk ki a digitális eszközöket, meditáljunk, mozogjunk, főzzünk valami finomat, süssünk süteményt vagy kézműveskedjünk - a lényeg, hogy valami olyasmit csináljunk, amit élvezünk!
Legyünk óvatosak a technológiával!
Érdemes a közösségi médiás felületekről elrejteni az olyan ismerősöket, akikről tudjuk, hogy sok negatív dolgot posztolnak, mert ezzel elronthatják a napunkat. Illetve a közösségimédia-használattal töltött időt is érdemes limitálni, mivel a különböző hírek, posztok számos negatív vagy toxikus információt tartalmazhatnak.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.