Kárpátalja hegyvidéki területein egyre nagyobb divatja van az üstben fürdőzésnek. Az embereket egy nagy üstben nyílt láng alatt főzögetik. Aztán amikor rákpirosak lesznek, jeges patakban kell megmártózniuk. Állítólag ha ezt néhány órán belül többször is megismétlik, megfiatalodnak, és búcsút intenek számtalan betegségnek. Azt, hogy ez az állítás mennyire igaz, csak azok tudják, akik már átestek a kúrán például Rónafüreden – hangzott el az M1 Híradójában.
Egy anyaországi és kárpátaljai magyarokból álló társaság már többször kipróbálta a csánban, azaz a hatalmas öntöttvas üstben a fürdést, és azt mondják, már meg sem kottyan a forró víz után mínusz hét fokban csobbanni a jeges patakban.
A procedúra lényege pontosan a hideg-meleg kontrasztban rejlik. Felébreszti és fokozottabb ellenállásra készteti az ember szervezetét a betegségekkel szemben. A hatást a vízbe áztatott gyógynövények növelik.
Gyógynövények hozzáadásával növelik a hatást
„Ezek a növények mind itt nőnek a környező hegyekben. Én magam gyűjtöm össze őket. 10-12-félét használok. Az egyik serkenti a szívműködést, a másik javítja a vérkeringést vagy erősíti az immunrendszert. Kinek mire van szüksége, olyan növényekből állítom össze a csokrot, amely együtt ázik a vendégekkel” – magyarázza a csános.
Az ő feladata a tűzrakás és a víz hőmérsékletének a szabályozása is. Ügyelnie kell arra, hogy a vendégek ne főjenek puhára, de a megfelelő 40-45 fok állandó legyen.
Lumsor, magyarul Rónafüred a csánozás őshazája. Az Ungvártól negyven kilométerre fekvő falucska kénhidrogénes vizének gyógyhatását már nagyon régen, még az Osztrák–Magyar Monarchia idején felfedezték.
Az első üstök még kicsik voltak.
Rónafüreden az évszázados hagyományokhoz csaknem húsz éve tértek vissza. Azóta több turisztikai vállalkozó is telepített üstöket a patak mellé. Azt mondják, hogy a csánozás egész évben egészséges. Az igazi felfrissülést viszont a téli időszak jelenti.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.
Pokoli hibák sorozata okozta negyven éve a nukleáris katasztrófát.
Az elnök sértetlen, de a vacsorát lefújták.
Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.