Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a megbeszélésüket követően tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. augusztus 24-én. MTI/Soós Lajos

MTI

Magyarországnak érdeke a szoros, kölcsönös eredményekre fókuszáló együttműködés Oroszországgal, így vannak ezzel barátaink és szövetségeseink is, csak ők nem beszélnek erről nyíltan - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, miután orosz kollégáját fogadta Budapesten.

Hirdetés

Szijjártó Péter az általa vezetett tárca közleménye szerint arról számolt be a Szergej Lavrovval közösen tartott sajtótájékoztatón, hogy a két ország együttműködésében a "nem kifejezetten támogató nemzetközi környezet" ellenére is tudnak felmutatni "praktikus és pragmatikus eredményeket", közölte az MTI.

"Az elmúlt hónapok rendkívüli egészségügyi és gazdasági kihívásai, valamint a teljesen egyértelműen elhibázott geopolitikai döntések humanitárius és biztonsági következményei mind elég bizonyítékként és intő jelként szolgálnak arra, hogy mindenki belássa, itt lenne az ideje áttérni a kölcsönös tiszteleten alapuló, civilizált nemzetközi együttműködés korszakára"

- fogalmazott.

Hozzátette:

egyértelmű történelmi tapasztalat, hogy Magyarország számára mindig sokkal jobb, ha konfliktus helyett kulturált együttműködés van Kelet és Nyugat között.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az elmúlt időszakban

az ország sokat nyert a jó magyar-orosz együttműködésen, és ezeket a "sikertörténeteket" a jövőben is folytatni kívánják a felek.

A miniszter beszédében öt területet nevezett meg. Először is a koronavírus elleni vakcinák terén folytatott együttműködést, hiszen - mint mondta - a Szputnyik vakcina nélkül Magyarország nem tudta volna Európa legsikeresebb immunizációs kampányát lebonyolítani. Ezzel kapcsolatban elmondta, előrehaladott tárgyalások folynak arról, hogy a Debrecenben felépülő Nemzeti Oltóanyaggyárban a jövő év végétől ennek a készítménynek az előállítása is megkezdődhessen.

Másodikként a kölcsönös beruházásokat említette, példaként említve, hogy a Mol gumibitumen üzemet létesít Tatárföldön, illetve az Arnyeszt orosz kozmetikai vállalat a tervek szerint gyártóbázist hoz létre Alsózsolcán. A harmadik terület a közlekedési ipar, azon belül is a vasúti kocsik gyártása, orosz együttműködésben ugyanis egymilliárd euró értékben szállít Magyarország vasúti kocsikat Egyiptomba, és egyeztetések folynak kétszáz hálókocsi megrendeléséről is.

Ezt követően az energiabiztonságot emelte ki, és leszögezte, hogy az Északi Áramlat-2 gázvezetékről kötött megállapodás "minden korábbi képmutató vitát zárójelbe tesz", valamint "világossá teszi Oroszország meghatározó szerepének fennmaradását Európa gázellátásában". Ezért úgy vélekedett, hogy helyes döntés volt belekezdeni annak a vezetéknek az építésébe, amely a szerb-magyar határtól októbertől lehetővé teszi évi 8,5 milliárd köbméter földgáz szállítását Magyarországra.

Végül a légi közlekedésről is beszélt, hangsúlyozva, hogy a WizzAir bázist hoz létre Szentpéterváron, a Budapest és Moszkva közötti járatok számát a jelenlegi heti négyről hétre emelik, továbbá közvetlen összeköttetést teremtenek a magyar főváros és Jekatyerinburg között.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.