Kislánya ellen követett el szexuális erőszakot egy férfi
Kislánya ellen követett el szexuális erőszakot egy férfi

MTI

 / Kékfény

Vádat emeltek egy 29 éves férfi ellen szexuális erőszak bűntette miatt, amelyet saját, kilencéves kislánya sérelmére követett el - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.

Hirdetés

A vádlott abban a borsodi faluban lakik, ahol közös gyermekük édesanyja, de nem él együtt a családdal. Tavaly áprilisban az anya megkérte a férfit, hogy vigye el a kislányt a szomszéd településre, iskolába. A vádlott kerékpárral vitte a gyereket, akit azonban - betegsége miatt - nem fogadtak az iskolában, így visszafordultak - ismertették.

A vádirat szerint a két település közötti úton megálltak,

a vádlott arcon ütötte a kislányt, levette az alsóneműjét, majd szexuális erőszakot követett el ellene.

Este a nagymamának a gyerek elmondta, hogy mit tett vele az apja.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő, büntetett előéletű vádlottra fegyházbüntetés kiszabását (azzal, hogy ne lehessen feltételes szabadságra bocsátani), valamint szülői felügyeleti jogának megszüntetését indítványozta, valamint végleges eltiltását minden olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, gondozását végezné - közölték.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.