Állandóan pörögsz és egyetlen perc nyugtod sincs? Tudnod kell, hogy mindünknek vannak stresszes időszakai, hiszen a tennivalók egyre csak sokasodnak, a határidők szorítanak és sok esetben a dolgok nem úgy alakulnak ahogyan azt mi előre elterveztük.
Ha jól belegondolunk az élet minden területén folyamatosan stressz ér bennünket, ám nagyon lényeges, hogy ezt a stressz próbáljuk meg a helyén kezelni, máskülönben rámehet az egészségünk. Éppen ezért most hoztunk neked néhány egészséges, tápanyagban bővelkedő ételt, amelyek amellett, hogy nagyon finomak, hatékonyan segíthetnek neked átvészelni egy-egy túlhajszolt időszakot. Gyere, ismerkedj meg a legjobb stresszűző ételekkel! - írja a bien.hu.
Zab
A zabról tudvalevő, hogy nagyon finom, ráadásul az egyik legtökéletesebb reggeli, amit csak el tudunk képzelni.
Elegendő energiával lát el egész délelőttre, ráadásul rostokban is gazdag, így sikeresen akadályozza meg, hogy a vércukorszint a megengedett szint felé emelkedjen.
A zab magas magnézium tartalma végett pedig kitűnő hangulatjavító is, éppen ezért ha egy nagy adag zabkásával indítod a napod, akkor egyrészt garantáltan nem leszel éhes ebédig, másrészt bizonyosan nem fogsz nassolni sem, harmadrészt pedig tutira nem fogsz idegeskedni feleslegesen.
Dió
A magvakról alapesetben tudnod kell, hogy természetes idegnyugatóként is funkcionálnak, azonban a stresszes időszakban a legjobb választás nem más, mint a dió. Ugyanis nagyon magas az Omega-3 zsírsav tartalma, így csökkenti a depresszió kialakulásának kockázatát.
Emellett pedig tripofán is található benne, ami a kilenc esszenciális zsírsav egyike, ami sikerrel veszi fel a harcot az álmatlansággal és a rossz közérzettel.
Ugyan kalóriatartama viszonylag magas, mégis naponta egy maréknyi dió jelentős mértékben képes javítani a hangulatunkon, ráadásul a köztes étkezések során ideális választás lehet a mindenféle egészségtelen nasi helyett.
Étcsokoládé
Persze nem töménytelen mennyiségben, de a csokinak igenis helye van az egészséges táplálkozásban.
Azonban fontos, hogy a boldogsághormonokat felszabadító falatkákat inkább magas kakaótartalmú étcsokoládéként fogyasszuk, ugyanis az ebben található antioxidánsok hatékonyan csökkentik a stresszt.
Egy-két kocka csoki miatt pedig egyáltalán ne legyen bűntudatod, fogd fel úgy, hogy ez jutalom egy hosszú nap után.
Zöldségek
Ha nem mindig van időd rendesen megebédelni, akkor se csábulj el a gyorséttermek kínálata láttán, inkább dobj gyorsan össze egy salátát. Egyrészt ez kevésbé terheli meg majd a gyomrod, másrészt sokkal energikusabbnak fogod majd magad érezni.
Válaszd a zöld leveles zöldségeket, ezek ugyanis alig tartalmaznak kalóriát, ellenben tele vannak értékesebbnél értékesebb tápanyagokkal. Fogyassz példának okán sok spenótot, hiszen tele van folsavval, a folsav hiány pedig csökkentheti az agyban a szerotonin szintet. A folsav ugyanis elengedhetetlen a szerotonin, illetve a dopamin aktiválásához, vagyis a folsav végsősoron a depresszió leküzdésében játszik aktív szerepet.
Áfonya
Fentebb említettük a zabkását, nos zabkása nincs áfonya nélkül!
A sötétlila színű gyümölcs nem csak mennyei, de tele van antioxidánsokkal is, melyeknek köztudottan stresszcsökkentő hatása van.
Ezenkívül az áfonyának nagyon magas a C-vitamin szintje is, így az immunrendszer védekezőképességét is javítja.
Bár szezonja alapvetően július elejétől augusztus végéig tart, azonban fagyasztott változatát szerencsére a legtöbb szupermarketben be tudjuk szerezni.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.