Hivatalos: távozik a Red Bulltól Max Verstappen legnagyobb támogatója
Hivatalos: távozik a Red Bulltól Max Verstappen legnagyobb támogatója
 / Sport

Megtörtént, amire már egy ideje számítani lehetett. A Red Bull hivatalosan is közölte, hogy távozik a csapattól a tanácsadóként foglalkoztatott Helmut Marko. Az osztrák háttérembernek sokat köszönhet a csapat, többek között ugyanis ő fedezte fel és vitte az istállóhoz Max Verstappent.

Hirdetés

A 82 éves szakember, egy nappal a világbajnoki szezont követően tárgyalt az istálló elöljáróival, a Red Bull pedig kedd délután közölte hivatalosan, hogy Helmut Marko nem tölti ki 2026 végéig szóló szerződését, hanem az év végén befejezi munkáját - írja az origo.hu.

A bejelentés két nappal azután történt meg, hogy Max Verstappen, a csapat négyszeres világbajnoka nem tudta megvédeni címét, és a második helyen zárt a pontversenyben.

„Nagyon mélyen érintett, hogy Max kevéssel lemaradt a világbajnoki címről, ami egyúttal egyértelművé tette számomra, eljött az idő, hogy lezárjam ezt a hosszú, intenzív és nagyon sikeres fejezetét az életemnek” – idézte a Red Bull közleménye Helmut Markót.

Hirdetés

A kiváló szakember a Red Bull 2005-ös Forma-1-es debütálása óta kulcsszerepet játszott az istállónál, amelynél nem csupán a vb-sorozatban szereplő csapat mellett voltak feladatai, hanem felügyelte a tehetségek kiválasztását és menedzselését is, így komoly szerepe volt olyan klasszis pilóták kinevelésében és szerepeltetésében, mint – a szintén négyszeres világbajnok – Sebastian Vettel vagy Verstappen.

Hornert még túlélte Helmut Marko

A Red Bull így néhány hónapon belül elköszönt 20 éves történetének két legfontosabb szakemberétől, miután júliusban menesztette Christian Horner csapatfőnököt. A Red Bull egyik női alkalmazottjával szembeni szexuáli zaklatási ügybe belebukott angol kálváriája mögött sokan Helmut Markót (és Jos Verstappent) sejtették, talán nem is minden alap nélkül.

Marko a Hornerrel vívott csatából még győztesen került ki, de miután az osztrák tulajdonosok befolyása jócskán megcsappant az elmúlt hónapokban a csapat mögött álló enegriaitalgyártó vállalatóriáson belül, már ők sem tudták megmenti Markót a nyugodt nyugdíjas évektől.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Zelenszkij aláírta: újabb 90 nappal meghosszabbítják a hadiállapotot és a mozgósítást Ukrajnában. Fotó: president.gov.ua

A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.

Zelenszkij: Moszkva hosszú távú tűzszünetbe is beleegyezhet bizonyos szankciók enyhítéséért vagy eltörléséért cserébe

"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.

Ukrán gabona. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.

Megrendítő búcsúztatás Munkácson: a 95. dandár katonáját 568 napig eltűntként tartották nyilván. Fotó: Munkácsi Városi Tanács

Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.

A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.