Egy meglepő hírre ébredt a nemzetközi úszótársadalom. A mindössze 25 éves, nyolcszoros olimpiai érmes, négyszeres olimpiai bajnok ausztrál klasszis, Ariarne Titmus bejelentette, visszavonul a versenyzéstől.
Az ausztrál úszósport egyik legnagyobb csillaga, a négyszeres olimpiai bajnok Ariarne Titmus visszavonul az úszástól, többet nem szeretne versenyen rajtkőre állni. Az Ausztrál Úszószövetség csütörtökön reggel megerősítette a 25 éves sportoló visszavonulásról szóló híreket. A fiatal klasszis pályafutása alatt nyolc olimpiai érmet szerzett, ebből négy aranyat, három ezüstöt és egy bronzot, mindezt két ötkarikás játék alatt sikerült megtennie (Tokió és Párizs). Ráadásul Dean Boxall edző irányításával Titmus kilenc világbajnoki érmet is nyert, köztük négy aranyat - írja az origo.hu.
Az olimpiai bajnok ikon a kora alapján még bőven versenyezhetett volna
A párizsi olimpiát követően hosszabb szünetet tartott az úszásban, mielőtt úgy döntött, hogy visszavonul. „Nehéz döntés volt, de nagyon boldog vagyok vele” – írta Titmus egy Instagram-bejegyzésében. „Mindig is szerettem úszni, kislány korom óta ez a szenvedélyem. De azt hiszem, ez az idő, amit távol töltöttem a sporttól, ráébresztett arra, hogy vannak dolgok az életemben, amelyek mindig is fontosak voltak számomra, és most még egy kicsit fontosabbak, mint az úszás.”
Titmus sikeresen megvédte olimpiai címét a női 400 méteres gyorsúszásban a párizsi olimpián, amivel ő lett az első ausztrál női sportoló Dawn Fraser 1964-es sikere óta, aki egymás után két aranyérmet nyert ugyanabban a versenyszámban. Korábban a tokiói 400 méteres gyorsúszás döntőjében Titmus legyőzte a legendás amerikai Katie Ledeckyt, aki akkor címvédő és világcsúcstartó volt. Majd aztán három évvel később a párizsi döntőben legyőzte a feltörekvő kanadai sztárt, Summer McIntosh-t és Ledecky-t az „évszázad versenye” névre keresztelt összecsapáson.
Titmus elmondta, hogy Párizs után még nem gondolt a visszavonulásra. „Mindig is vissza akartam térni. Soha nem gondoltam volna, hogy Párizs lesz az utolsó olimpiai játékom” – mondta. Titmus világrekordot is felállított 200 és 400 méteres gyorsúszásban, az előbbi időeredménye – 1 perc 52,23 másodperc – még mindig áll. Karrierje során kétszer is megdöntötte a 400 méteres gyorsúszás világrekordját, 3:55,38-as személyes legjobbját McIntosh (3:54,18) javította meg idén júniusban.
Az ausztrál ikont a sikerek a Nemzetközösségi Játékokon sem kerülték el, ahol hét aranyérmet és egy ezüstöt nyert a birminghami (2022) és a gold coasti (2018) megmérettetéseken.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.