A 2025. évi Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíj futama után úgy tűnt, hogy Lando Norris második, míg Oscar Piastri negyedik helynek örülhet, ám olyan vizsgálat indult a két McLaren-pilóta ellen, ami a kizárásukhoz vezetett.
A pole pozícióból rajtoló Lando Norris második, míg a csapattárs Oscar Piastri egy büntetésnek is köszönhetően negyedik lett a Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíjon. A két McLaren-pilóta autóján azonban a kopólemez vastagsága a méréskor kisebb volt, mint az előírt minimum (9 mm), így vizsgálat indult ellenük, és miután hivatalosan is jóváhagyták, utólag kizárták mindkettejüket - írja az origo.hu.
A kizárás sorsára jutott a két McLaren-pilóta, Norris és Piastri Las Vegasban
Norris abban a hitben állhatott dobogóra, hogy Piastri előtt 30, míg a futamgyőztes Max Verstappen előtt 42 ponttal vezet úgy, hogy két versenyhétvége van hátra.
Miután kizárták mindkettejüket, Piastri és Verstappen előtt egyaránt 24-24 pont Norris előnye – Katarban és Abu-Dzabiban összesen 58 pontot szerezhet egy pilóta. A kizárások után George Russell lett a második, míg a szintén mercedeses Andrea Kimi Antonelli a harmadik.
Az idény jövő héten a sprintfutamos Katari Nagydíjjal folytatódik, majd egy hétre rá az Abu-dzabi Nagydíjjal zárul.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.