Miután Lewis Hamilton a Forma-1-es karrierje során szinte minden korábbi csillagot maga mögé utasított, immár az igazi csillagokat venné célba.
A 38 éves, hétszeres világbajnok brit Forma-1-es sztár elárulta, szívesen szétnézne a világűrben. És most, hogy a civil űrutazás egyre nagyobb teret nyer, és egyre inkább elérhetővé válik - legalábbis az olyan kivételesen szerencsések számára, mint Hamilton -, a Mercedes versenyzője is egyre komolyabban foglalkozik a gondolattal, hogy inkább előbb mint utóbb, ő is felmegy a világűrbe - írja az origo.hu.
Erről a tervéről már beszélgetett is Elon Muskkal, aki nem csupán a világ egyik, ha nem éppen a leggazdagabb embere, de cége, a Space-X révén élen jár a polgári űrutazás fejlesztésében. A milliárdos üzletember pedig még a sztárokhoz szokott Hamiltont is zavarba hozta, amikor a brit előállt neki a tervével az Ausztrál Nagydíj hétvégéjén.
"Nem könnyű egy olyan emberrel beszélgetni, mint ő, az agya annyira más szinten működik, mint a miénk. Rettentően izgultam, amikor szóba elegyedtünk. Kérdeztem arról, hogy vissztérünk-e a Holdra, és hogy mi lesz a következő nagy cél?"
Hamilton azt is elárulta, hogy szívesen menne a világűrbe, de olyan "apróságok", mint a Space-X legutóbbi rakétaindításának kudarca (pár perccel a fellövés után felrobbant az űreszköz), kissé elveszik a bátorságát.
"Persze, hogy mennék... majd egyszer. Előbb viszont hagyom, hogy mások menjenek, amíg ilyen robbanékonyak a dolgok..." - mondta a brit, akinek a Marsot jelölte meg következő célnak Elon Musk.
"Beszélt a Marsról, de nekem mindegy, én bármilyen űrutazásban benne volnék. Mondtam neki, hogy az űrhajót is elvezetném, de, ha jól sejtem ezek teljesen automata módon működő eszközök" - hűtötte le saját lelkesedését Hamilton.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.