A Red Bull Forma-1-es csapatának tanácsadója, Dr. Helmut Marko tiszta vizet öntött a pohárba azzal kapcsolatban, hogy eltiltották a háromszoros világbajnok Max Verstappent a késő esti szimulátorversenyzéstől.
A címvédő holland pilótát rengeteg kritika érte az utóbbi időben amiatt, hogy túl sok időt tölt a szimulátor előtt. A Magyar Nagydíjat megelőző éjjelen például még 3 órakor is egy szimulátorversenyen rótta a virtuális köröket a spái pályán. Persze, nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor Verstappen a futam előtti éjszaka inkább játszott pihenés helyett, ugyanis Imolában is hasonlóan cselekedett, annyi különbséggel, hogy akkor győzni tudott másnap - írja az origo.hu.
Mégis éjszakázhat Verstappen
Verstappen szimulátorozása kapcsán volt némi félreértés a Red Bullnál. Miközben Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója azt mondta, megállapodtak a holland pilótával arról, hogy nem lesz több éjjeli szimulátorozás, a címvédő a Belga Nagydíj előtt ezt határozottan tagadta, és őrjöngve kijelentette, hogy neki aztán ne mondja meg senki, hogy mit csináljon a szabadidejében. A 81 éves szakember a nyári szünet előtti utolsó hétvége után a német Sky Sportsnak adott interjújában tisztázta a helyzetet.
"Imolában is hasonlóan későn feküdt le, de megnyerte a versenyt. Ha ötödikként ér célba, akkor el kell kerülni az ilyen dolgokat.
Ez a szimulátorversenyzés az egyik legfőbb hobbija, és előre nem is lehetett tudni, hogy ekkor fog menni a versenyen, csak menet közben jött. De megegyeztünk, hogy nem fogja ezt csinálni a jövőben már éjfél után, annak ellenére, hogy teljesen más az életritmusa"
– mondta Marko.
Arra a kérdésre, miszerint a háromszoros világbajnokot eltiltották-e a szimulátorozástól, Marko mosolyogva azt felelte: "Ez egy nagyon erős ajánlás" – fogalmazott az osztrák, jelezvén, hogy azért nem egy túl szigorú tiltásról van szó.
A világbajnoki idény a nyári szünetet követően az augusztus 25-i Holland Nagydíjjal folytatódik.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.