A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown meg van győződve róla, hogy Oscar Piastriból egy napon világbajnok válik. Ám azt egyelőre nem tudja megmondani, hogy erre mikor kerülhet sor.
A McLaren vezérigazgatóját, Zak Brownt nagyon lenyűgözte Piastri bakui teljesítménye - írja az origo.hu.
„Egyszerűen csak belejött a dolgokba. Úgy értem, a hírek, amiket kaptam, arról szóltak, hogy lehet, hogy ki kell vonnunk őt az edzésből. Lehet, hogy a sprintfutamból is ki kell vonnunk. És ő a határon volt - idézte Brown szavait a Motorsport.
Ő csak lehajtotta a fejét, és végig csinálta. Szóval ez nagyon lenyűgöző volt"
- áradozott Brown Piastri Bakuban mutatott hősies helytállásáról.
Hozzátette, Oscar lenyűgöző, mióta az autóban ül. Nagyon érett. Nagyon koncentrált. Nagyon technikás. Szóval Lando és Oscar kombinációja, nem is tudna jobb versenyzőpárost elképzelni.
„Még nem vett részt az összes versenyen, de
az első jelek szerint egy leendő világbajnokkal van dolgunk. Már csak azon kell dolgoznunk, hogy gyorsabb autót kapjon"
– zárta le a gondolatait a McLaren vezérigazgatója.
Arra, hogy mikor kerülhet sor Piastri világbajnoki címére, illetve hogy ez a McLaren kötelékében történik-e meg, Brown nem mondott semmi.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.