Több előzés, kaotikus jelenetek és káosz: Lando Norris szerint őrület lesz az új Forma–1-ben
Több előzés, kaotikus jelenetek és káosz: Lando Norris szerint őrület lesz az új Forma–1-ben
 / Sport

Csak győzzük kivárni az új idényt. Az új szabályok bevezetésével ugyanis több előzésre és nagyobb káoszra számít az idei szezonban a Forma–1-es világbajnoki címvédő Lando Norris.

Hirdetés

A McLaren brit kiválósága, Lando Norris szerint a csaknem ötszáz lóerős elektromos kiegészítő hajtás alaposan átvariálhatja a futamokat - írja az origo.hu.

Jön a káosz? Lando Norris szerint igen

Több előzés, több párbaj lesz, és több olyan helyzet, amikor egy pilóta próbálja védeni a pozícióját. Az ebből adódó jojó-effektusok pedig általában kaotikus jelenetekhez vezetnek"

- fejtette ki a 26 éves versenyző, aki kitért az elektromos hajtást maximálisan kiaknázó, úgynevezett "boost" gomb szerepére.

„Ennek a gombnak a megnyomásával védekezni lehet egy hátulról érkező támadás ellen, illetve meg lehet indítani egy előzést is annak függvényében, hogy mennyire van feltöltve az akkumulátor.

A plusz erőt fel lehet egyszerre használni, vagy elosztva a körön át. Ehhez járul még az előzési üzemmód, amely akkor használható, ha két autó között legfeljebb egy másodperc a különbség, ez egy kis időre még több elektromos hajtást biztosít - persze ha a pilóta a gáz elvételével feltölti az akkumulátort"

- magyarázta Norris, megerősítve, hogy a legnagyobb kihívást jelenleg az akkumulátor megfelelő használata jelenti, írja az MTI.

Közölte, a versenyzőknek tudniuk kell, hogy mikor érdemes bevetni a plusz erőt, amely komoly gyorsulással jár, de csak rövid ideig.

Alkalmazkodnunk kell, de ha nem nyerek több vb-címet, én már akkor is elértem az életcélomat. Örülök, hogy ez megadatott nekem"

- tette hozzá.

A Forma–1-es idény március 6-án startol Ausztráliában, a sorozat 24 hétvégéből áll majd, a Magyar Nagydíjat pedig július 24-26-án rendezik a Hungaroringen.


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.

Orosz–ukrán háború: Több ukrán régióban maradtak áram nélkül az orosz csapás után (Fotó: AFP)

Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.

Harci drón. Illusztráció. Fotó: Internet

Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.

Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.