Sérülés miatt idén már nem versenyezhet az olimpiai bajnok
Sérülés miatt idén már nem versenyezhet az olimpiai bajnok

MTI

 / Sport

Sérülés miatt véget ért az idény az olimpiai bajnok futó Keely Hodgkinson számára, aki 800 méteren diadalmaskodott a párizsi olimpián - adta hírül az MTI.

Hirdetés

A kétszeres Európa-bajnok brit atléta - aki tavaly vb-ezüstérmet nyert Budapesten - imponáló futással győzött augusztus 5-én a francia fővárosban, ezzel lépett előre a három évvel korábbi ötkarikás második helyéhez képest. A 22 esztendős Hodgkinson a tervek szerint megmérette volna magát a szeptemberi Gyémánt Liga-viadalokon, ám erre nem lesz lehetősége.

Nincs több verseny számomra. Sajnos egy kisebb sérülést szenvedtem, ugyanakkor mindent elértem, amit szerettem volna ebben az évben"

- írta Instagramon, egyúttal megköszönte a szurkolók szeretetét és támogatását, előre tekintve pedig azt írta: "találkozunk jövőre a pályán".

Hodgkinson megnyerte mind a kilenc idei versenyét 800 méteren, az olimpiai sikere után pedig célul tűzte ki, hogy megdönti az 1:53.28 perces világcsúcsot, amelyet 1983-ban a csehszlovák Jarmila Kratochvílová állított fel.

Erre a kísérletre a jövő évig legalább várnia kell Hodgkinsonnak, akinek egyéni legjobbja, az 1:54.61 perc minden idők hatodik legjobbja a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (World Athletics) weboldala szerint.

Ezt idén júliusban a Gyémánt Liga londoni állomásán futotta hazai pályán.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.