Két hetet pihenhet az úszó Kós Hubert, aki múlt pénteken 200 méter háton világbajnoki címet nyert Fukuokában, ezt követően pedig már vissza is utazik az Egyesült Államokba, ahol megkezdi a felkészülést a jövő évi, párizsi olimpiára.
„Elsősorban most fáradt vagyok, hiszen néhány nappal ezelőtt úsztam csak a döntőmet, de boldognak is érzem magam, mert világbajnok vagyok, meg tudtam csinálni" - nyilatkozta az M4 Sportnak Kós - írja az origo.hu.
A 20 esztendős sportoló elárulta, augusztus 15-én utazik vissza az Egyesült Államokba, augusztus 18-án pedig az Arizona State egyetemen - ahol a legendás Michael Phelps edzője, Bob Bowman csoportjában úszik - megkezdik a felkészülést.
Az olimpia évében kell a legkeményebben dolgozni, remélem, a következő két hétben ki tudom magam pihenni fejben, és megfelelően fel tudok készülni, hogy a legjobb formában legyek"
- fogalmazott a fukuokai világbajnokság medencés úszóversenyeinek egyetlen magyar éremszerzője, aki a magyar úszósport 35. vb-aranyát szállította.
A jövő évi olimpiával kapcsolatban
Kós elmondta, 400 és 200 méter vegyesen várhatóan nem indul majd, hiszen előbbi számban csapattársa, a francia Léon Marchand verhetetlen, utóbbi pedig ütközik a 200 méter háttal.
Hozzátette, a program alapján a 100 méter pillangó tűnik még olyan számnak, ahol jól szerepelhet, valamint szeretne 100 méter háton is rajthoz állni azt követően, hogy Fukuokában a hetedik lett.
Kós Hubert - aki vélhetően idén még karácsonykor sem utazik haza - elárulta, a tavalyi, 200 méter vegyesen szerzett római Európa-bajnoki címét "ajándéknak" fogja fel, amit Marchand-tól kapott, aki nem vett részt a kontinensviadalon.
A mostani 200 méter háton aratott sikere azonban 20 éves munka gyümölcse,
ráadásul olyan idővel sikerült nyernie (Bernek Péter 2017-es országos csúcsát adta át a múltnak), amivel a tavalyi budapesti világbajnokságon is megelőzte volna a riói olimpiai bajnok Ryan Murphyt, akit a fukuokai vb-döntőben utasított maga mögé.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.