Visszavonult az olimpiai bronzérmes magyar öttusázó
Visszavonult az olimpiai bronzérmes magyar öttusázó
 / Sport

Bejelentette visszavonulását az öttusázó olimpiai bronzérmes, világbajnok Kovács Sarolta, és edzőként folytatja pályafutását.

Hirdetés

A feol.hu internetes oldal jelentése szerint a 32 éves Kovács - aki egyéniben egyszeres (2016), csapatban háromszoros (2016, 2017, 2018), váltóban pedig kétszeres (2008, 2011) vb-győztes, ezen kívül négyszeres Európa-bajnok - 2023 év végén levelet írt a magyar szövetségnek, amelyben bejelentette visszavonulását, és a továbbiakban lövőedzőként dolgozik klubjánál, a Volán Fehérvár öttusázóinál, ahol utánpótlás korú versenyzőkkel foglalkozik - írja az origo.hu

A lapnak elmondta: felnőtt karrierje a 2021-es tokiói olimpiával - ahol harmadik lett - gyakorlatilag lezárult. Azóta nem indult versenyen, az utóbbi időszakban a Volán utánpótlás sportolóit kísérte el nemzetközi eseményekre, edzőként. A hivatalos bejelentéssel azonban eddig várt.

"Megfontolt döntés volt, huszonöt évet töltöttem az öttusában, már korábban érlelődött, de féltem kimondani.

Hirdetés

Aztán amikor meghoztam a döntést, egyszerű lett minden, felszabadultság vett rajtam erőt. A bronzéremmel záruló, tehát egyértelműen sikeres tokiói olimpiai szereplés után úgy gondoltam, ismét nekivágok a felkészülésnek, szerettem volna kipróbálni magam az új rendszerű, kieséses öttusában.

De erre végül nem került sor, a család felülírt mindent, ez lett a prioritás. Az olimpia után tíz hónappal, 2022 májusában jött világra Vincent, a kisfiam már másfél esztendős. Tehát a tokiói játékok után nem sokkal teherbe estem, ami el is döntötte a további sportpályafutásommal kapcsolatos dolgokat" - fogalmazott.

Hozzátette: márciusban lesz 33 esztendős, a párizsi olimpia a kora miatt talán még belefért volna, azonban nincs hiányérzete.

Egyéniben világbajnok és Európa-bajnoki ezüstérmes vagyok, csapatban és váltóban szintén mindent megnyertem, a tokiói bronz számomra arannyal ér fel.

Az új típusú akadályversenybe belekóstoltam, a fiatalok számára könnyebb, a hozzám hasonlóan, idősebb sportolóknak óriási kihívás, más izomzat szükséges hozzá, mint ami a lovagláshoz. Ez már nem az én öttusám, én a lovaglással voltam pentatlonista, így is hagyom abba, jó érzésekkel" - mondta Kovács Sarolta.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Zelenszkij aláírta: újabb 90 nappal meghosszabbítják a hadiállapotot és a mozgósítást Ukrajnában. Fotó: president.gov.ua

A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.

Zelenszkij: Moszkva hosszú távú tűzszünetbe is beleegyezhet bizonyos szankciók enyhítéséért vagy eltörléséért cserébe

"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.

Ukrán gabona. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.

Megrendítő búcsúztatás Munkácson: a 95. dandár katonáját 568 napig eltűntként tartották nyilván. Fotó: Munkácsi Városi Tanács

Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.

A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.