Itt az újabb nagy bejelentés. Tímár Krisztián lett a labdarúgó NB II-ben szereplő Kecskeméti TE vezetőedzője.
Mint ismert, a labdarúgó Merkantil Bank Ligában szereplő Kecskemét két napja tudatta, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott a csapat vezetőedzőjével, a korábbi 97-szeres magyar válogatott Gera Zoltánnal - írja az origo.hu.
Timár Krisztián lett a Kecskemét edzője
A KTE a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Gera Zoltánt Tímár Krisztián váltja a kispadon.
Nagyon megtisztelő volt a KTE megkeresése, szimpatikus az a jövőkép, amelyet a klubvezetés felvázolt. Nem kellett sokat gondolkodnom
– nyilatkozta a klub honlapján a tréner.
Hozzátette, többször játszott a csapataival a Kecskemét ellen, amely mindig nehéz, masszív ellenfél volt. Az utóbbi időben „valami félrecsúszott”, de a csapattal és a vezetéssel újra sikeres pályára szeretnének állni, és elérni a kitűzött célokat.
„Új csapat van kialakulóban, amelynek a régi, nagy eredmények árnyékából kinőve kell megtalálnia a saját, ugyancsak sikeres útját. Az intenzív edzésmunkában és egy agresszív, szervezett csapatban hiszek, amely egységes, és mindig a győzelemre törekszik” – magyarázta.
Tímár – aki a kedden menesztett Gera Zoltán helyét vette át – korábban volt az ETO FC Győr szakvezetője, idén pedig a Kecskemét már a harmadik csapata. Április elején távozott Nyíregyházáról, egy hét múlva kinevezték a Fehérvár FC-nél, de ott csak hat mérkőzés jutott neki, mert kiestek az élvonalból. A nyírségiekkel tavaly feljutottak az első osztályba, a Magyar Kupában pedig elődöntősök voltak.
A Kecskemét öt forduló után két győzelemmel és három vereséggel kilencedik a másodosztály tabelláján.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.