A Csákvár emberhátrányban is győzött a Vasas ellen a labdarúgó NB II kilencedik fordulójában vasárnap. Az angyalföldiek Pintér Attila irányítása alatt továbbra sem szereztek pontot, a vezetőedző a hét elején Nagy Miklós sportigazgatóval tárgyal a folytatásról.
A tavaly a feljutásról alig lemaradó Vasas a másodosztály új szezonját az egyik legnagyobb esélyesként várták, és az angyalföldiek az első három fordulóban szerzett hét ponttal tettek is egy lépést ebben az irányban. Ezt azonban egy hazai 0-1 követte az újonc (és jelenleg utolsó) Tatabánya ellen, a vereség pedig Gera Zoltán vezetőedző állásába került. A következő két bajnokin átmenetileg László András ült a kispadon, vele egy kozármislenyi vereség után az Ajka ellen győzött a Vasas az NB II-ben. Ekkor nevezték ki az új vezetőedzőt a korábbi magyar szövetségi kapitány, Pintér Attila személyében, aki a Nyíregyháza ellen büntetőpárbajban történő Magyar Kupa-kieséssel mutatkozott be Angyalföldön - írja az origo.hu.
A kupameccs óta azonban az akkor kieső helyen álló Soroksár otthonában, majd odahaza a Mezőkövesd ellen, vasárnap pedig Csákváron is vereséget szenvedett a Vasas. Utóbbit úgy, hogy Tóth Milán góljával előnybe kerültek a vendégek, a Csákvár pedig az egyenlítés után emberhátrányba került, de a második félidőben mégis a hazaiak szereztek újabb gólt.
Pintér Attila Nagy Miklóssal, a Vasas sportigazgatóján egyeztet a folytatásról
A Vasas kilenc forduló után
a tizenhat csapatos NB II 13. helyén áll, mindössze három ponttal megelőzve a már kieső pozícióban lévő Budapest Honvédot.
A Pintér Attila fiát, Filipet is foglalkoztató csapatnál, és az angyalföldi szurkolóknál egyre feszültebb a hangulat, a csákvári vereség után pedig a vezetőedző így reagált.
„Nem szeretnék közhelyeket puffogtatni,
le kell ülni és át kell beszélni a dolgokat Nagy Miklós sportigazgatóval,
hiszen hiába nyomunk és vannak meg a helyzeteink, ha az ellenfél háromszor sem lő kapura, mégis szerez két gólt és megnyeri a mérkőzést... Addig, amíg nem használjuk ki a lehetőségeinket, sajnos nem fogunk meccseket nyerni" – idézte a Vasas honlapja Pintér Attila szavait.
A vezetőedző elmondása szerint a hét elején találkozik Nagy Miklóssal, a megbeszélés során pedig eldőlhet Pintér Attila és a legközelebb október 20-án, a BVSC-Zugló ellen megmérkőző csapat sorsa is.
Merkantil Bank Liga (NB II), 9. forduló:
Aqvital FC Csákvár – Vasas FC 2-1 (1-1)
gólszerzők: Gazdag (26.), Haragos (52.), illetve Tóth (13.)
piros lap: Karacs (35., Csákvár)
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.