Ha valaki életmódváltásba szeretne kezdeni, annak be kell építenie az életébe a rendszeres testmozgást. Első körben nem is kell feltétlenül valami nagy dologra gondolni - ha naponta teszünk egy harmincperces, közepesen tempós sétát, már annak is látványos hatásai lehetnek.
Jobb lesz a kedvünk
Már 30 perc rendszeres séta is változásokat idéz elő az idegrendszerünkben - ezt több kutatás is igazolja. A stressztűrő képességünk javul, a szabad levegőn történő mozgás hatására pedig megnő a szervezetünkben a D-vitamin szintje. Mivel a D-vitamin hiánya és a depresszió között összefüggés van, a mozgás jó hatással lesz a kedélyünkre - írja a Házipatika.com.
Kreatívabbak leszünk
Egy 2014-es tanulmányban arról számoltak be, hogy a rendszeresen sétálók jobban teljesítettek a kreativitással és gondolkodással kapcsolatos teszteken.
Súlyt vesztünk
A séta jó hatására javul a szervezet inzulinválasza, ami segíthet a hasi zsírpárnák csökkentésében. Emellett gyorsítja az anyagcserét, gátolja az izomvesztést, és persze plusz kalóriákat is égetünk vele. És ehhez már az is elég lehet, ha mindennap gyalog megyünk haza a munkából.
Csökken bizonyos betegségek kialakulásának kockázata
Magas vérnyomás, stroke, keringési rendellenességek, cukorbetegség - csak néhány betegség, aminek a kialakulási esélyét jelentősen csökkenthetjük, ha rendszeresen sétálunk. Emellett arra is csökken az esély, hogy a lábaink visszeresek lesznek - a lényeg, hogy a sétát mindig kényelmes cipőben végezzük. Vigyünk magunkkal egy sportcipőt a munkába, és vegyük át, mielőtt hazaindulunk.
Javul az emésztésünk
A székrekedéssel küzdők állapotán is sokat javít a séta - azok, akik napi harminc percet gyalogolnak, sokkal ritkábban küzdenek ezzel a problémával.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.