Brit katonák rakéta-sorozatvetőt  működtetnek a Defender Europe nemzetközi gyakorlattal kombinált Summer Shield elnevezésű hadgyakorlaton a lettországi Adaziban (Fotó: MTI/EPA/Toms Kalnins).
Brit katonák rakéta-sorozatvetőt működtetnek a Defender Europe nemzetközi gyakorlattal kombinált Summer Shield elnevezésű hadgyakorlaton a lettországi Adaziban (Fotó: MTI/EPA/Toms Kalnins).
 / Közélet

A brit védelmi minisztérium cáfolta azokat az állításokat, melyek szerint az Egyesült Királyság öt évre Ukrajnába telepítené csapatait, hogy meggátolják Oroszország újabb támadását. A minisztérium szóvivője színtiszta spekulációnak nevezte a sajtó értesüléseit.

Hirdetés

Az Egyesült Királyság öt évre tervezi csapatai Ukrajnába telepítését a szövetségesek által jelenleg tárgyalt tervek szerint. A brit katonai vezetés így kívánja elősegíteni az ukrán hadsereg kiképzését és talpra állítását, hogy megakadályozzon egy újabb orosz inváziót – számolt be róla a The Telegraph, azonban a brit védelmi minisztérium cáfolta a cikk állításait.

A brit lap szerint ezt a cselekvési tervet a tettrekészek koalíciója keretében folytatott brit-francia tárgyalások során javasolták. Általánosságban a felek különböző lehetőségeket mérlegelnek a csapatok Ukrajnába küldésére. Az egyik javaslat szerint

egy európai vezetésű erőt telepítenének Ukrajnába, hogy kezdetben visszatartsák Oroszországot bármilyen megállapodás megsértésétől, és lélegzetvételnyi időt biztosítsanak az ukrán hadsereg számára.

A francia katonai tervezők meg vannak győződve arról, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök valószínűleg nem fog újabb támadást engedélyezni az Ukrajnában tartózkodó nyugati erők ellen, mivel az orosz csapatok jelenleg is csak kisebb területek elfoglalására képesek. A terv szerint egy Franciaország és az Egyesült Királyság által vezetett „biztosító erő” is segítséget nyújt majd Ukrajna légterének és tengerének védelmében.

Azonban a beavatkozás fő célja az ukrán fegyveres erők azonnali kiképzése és helyreállítása lenne, hogy megelőzzenek egy újabb potenciális orosz támadást. A lap szerint a külföldi erőket szakaszosan vonnák ki, az utolsó kivonás körülbelül öt év múlva történne. A 30 ország részvételével tartott találkozó társelnökeként John Healey brit védelmi miniszter kijelentette, hogy nem fogja nyilvánosságra hozni a megbeszélt tervek részleteit, mivel az „csak Putyint tenné okosabbá.”

A The Telegraph értesüléseit a brit védelmi minisztérium is reagált. „Ez színtiszta spekuláció” – kommentálta a cikket a minisztérium szóvivője a Metro szerint.

„Ahogy John Healey védelmi miniszter csütörtökön, a tettrekészek koalícióját támogató 30 ország legutóbbi találkozójának összehívásakor kijelentette, egységesen lépünk fel annak érdekében, hogy Ukrajna a lehető legerősebb pozícióba kerüljön szuverenitásának megvédésére”

– olvasható a közleményben.

„Nagyobb nyomást kell gyakorolnunk Putyinra, hogy véget vessen a háborújának, és fokoznunk kell Ukrajna támogatását. Ezért jelentettünk be ma további 450 millió font értékű katonai támogatást, amely több százezer drón és más sürgősen szükséges felszerelés szállítását foglalja magában”

– tette hozzá a szóvivő - közölte a hirado.hu.


 

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.