Három gépkocsi ütközött össze Királyházán. A balesetben egy 42 éves nő megsérült, akit a helyszíni ellátást követően a Nagyszőlősi Járási Kórházba szállítottak.
Július 6-tól Beregszászban újraindult a járművek nyilvántartásba vétele és levétele, a jogosítványok kiadása és cseréje.
Kijev irányából olyan szándék látszik, hogy a közeljövőben jelentős fejlesztéseket szeretnének eszközölni az Ukrajna nyugati kapujának számító Kárpátalja felvirágoztatása érdekében
A Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat (BJMSZ) július elsején újból szakmaközi teadélutánra invitálta az érdeklődőket. Ezúttal a hiperaktivitás (ADHD szindróma), illetve a munkahelyi kiégés témája került terítékre.
„Mindig egy asszonyért imádkoztam, akit anyának szólíthatok” – emlékszik vissza Viktória.
A Beregszászi járás jelentősen kibővült, immár több mint 200 ezer lakója joggal várja el, hogy a lehetőségekhez mérten javuljanak az életkörülményei, mondta megnyitó beszédében Rezes Károly, a járási tanács elnöke.
Ungváron a vasútállomás egyik peronján egy ittas férfi feküdt. A járőrök megjelenésekor agresszívan kezdett viselkedni, és rátámadt a rendőrökre
A legjobb játékos címet Jakemcsuk Katerina kapta, a legjobb góllövőnek Balogh Beatrix bizonyult, a legjobb kapus pedig Damilcsuk Anna lett
Az ugocsai Tiszahát festőjének munkáit az élénk színek, a szokatlan, elgondolkodtató színkombinációk jellemzik