Kárpátinfo hetilap


| 2021. 07. 01. – 10:34 | Kárpátalja |
Június 30-án immáron kilencedik alkalommal került sor a Buzánszky Jenő Labdarúgó Kupa megrendezésre. Fotó: Kovács Erzsébet

Hirdetés

Június 30-án immáron kilencedik alkalommal került sor a Buzánszky Jenő Labdarúgó Kupa megrendezésre. Az eseménynek – melynek megvalósulását a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztosság támogatta – a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont.

Az eredményhirdetés résztvevőit a szervezők nevében Váradi Natália üdvözölte. A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója örömmel számolt be arról, hogy a sportot kedvelő fiatalok körében egyre népszerűbb ez a labdarúgótorna, amelyre idén immáron tizenhat csapat nevezett be. Köszöntötte a játékosokat ifj. Buzánszky Jenő, a sportrendezvény védnöke is. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével id. Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke, aki hangsúlyozta: a nemzetegyesítésnek mindenben, így a sportban is meg kell valósulnia.
 Magyar Zoltán, a Ferencváros, illetve a Magyar Olimpiai és Nemzeti Válogatott egykori igazgatója a sportról és a barátságról szólva arra a harmincegy évvel ezelőtti mérkőzésre emlékezett, amikor itt játszott a Fradi, arra a szeretetre, amivel a magyarországi csapatot fogadták a kárpátaljai magyarok.

Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja beszédében felhívta a figyelmet annak fontosságára, hogy ápoljuk azok emlékét, akik a nehéz időkben is öregbítették Magyarország jó hírét. Ilyenek voltak az aranycsapat tagjai, akik máig példát mutatnak. A diplomata a sport egészségvédelme mellett csapaterősítő, közösségépítő szerepét hangsúlyozta.

Azért lettünk világhírű focisták, mert a labdát többre becsültük, mint a pénzt, idézte a legendás focistát, Puskás Ferencet Sin József, a KMKSZ Beregszászi Járási Középszintű Szervezetének elnöke, aki az ifjú játékosoknak azt kívánta, hogy nekik is adjon a sport erőt, kitartást és tartást.

A sikerhez végtelen kitartás és alázat szükséges, emlékezett Buzánszky Jenő mondatára Molnár László, aki felidézte a személyes találkozásukat, amikor Kárpátalján idegenvezetőként kalauzolta a sport legendát. A KMKSZ kulturális titkára a sport közösségkovácsoló erejét hangsúlyozta, amit most a világbajnokság is bizonyít. Felemelő érzés volt megtapasztalni, ahogy az egész nemzet szurkolt a magyar válogatottnak. Kulin Zoltán, a TV 21 Ungvár igazgatója elismeréssel szólt a szervezők munkájáról, arról a kitartásról, aminek köszönhetően sem szélvihar, sem bombariadó nem tudta megszüntetni a sportrendezvény-sorozatot. Pohorilyák István a Niké Sportegyesület nevében köszönte meg Váradi Natáliának a Kárpát-medencei magyarság nemzeti összetartozása érdekében végzett áldozatos munkáját.

A köszöntéseket követően aztán sor került az eredményhirdetésre. A lánycsapatok közül a Beregvidéki Ifjúsági Sportegyesület együttese diadalmaskodott. Második lett az SC Small Miracles U14, a harmadik helyen pedig a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Gyemekotthon csapata végzett. A legjobb játékos címet Jakemcsuk Katerina kapta, a legjobb góllövőnek Balogh Beatrix bizonyult, a legjobb kapus pedig Damilcsuk Anna lett.

A középiskolás fiúk korcsoportjában a Kaszony FC vehette át a kupát, ezüstérmes lett Nagybereg csapata, a bronzérem pedig a II. Rákóczi Ferenc Kárpátalja Magyar Főiskola Szakkollégiuma játékosainak nyakába került.

A legjobb játékosnak Komári György találtatott, a legjobb góllővőnek Balogh Alexet kiáltották ki, a legjobb kapus címet pedig Mátyus Kristóf érdemelte ki.

Az általános iskolás fiúk (15 éves korig) korcsoportjában az FK Fornos I. végzett az első helyen. Második lett Nagybereg, a harmadik helyen pedig a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum csapata végzett.

Ebben a korcsoportban a legjobb játékos címet Balogh Alex érdemelte ki, a legjobb góllövő Bodnár Olivér, a legjobb kapus pedig Bodnár Szabolcs lett.

A győztes csapatok számára a NIKÉ Sportegyesület biztosította a kupákat, illetve a labdarúgó torna végén a nyertesek érmeket, okleveleket, valamint labdákat vehettek át.

Kovács Erzsébet


Hirdetés

  • A IX. Buzánszky Jenő Labdarúgó Kupán
  • A IX. Buzánszky Jenő Labdarúgó Kupán
  • A IX. Buzánszky Jenő Labdarúgó Kupán
  • A IX. Buzánszky Jenő Labdarúgó Kupán
  • A IX. Buzánszky Jenő Labdarúgó Kupán

  • A cikk a Kárpátinfo hetilap 25. évfolyamának 27. számában jelent meg.
  • Hetilapunkat megvásárolhatja terjesztőinknél, illetve előfizetheti a postán.
  • A Kárpátinfo hetilapot ONLINE is előfizetheti!
  • Lapunkat elolvashatja PDF formátumban is.

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!