Felkészülés a korai szüretre

A szüret kb. 2-3 héttel korábban kezdődik, mint a megszokott.

Balatonföldvári találkozó

A Kárpátaljai Szövetség ez évben is megrendezi a kárpátaljaiak hagyományos balatonföldvári találkozóját, amelynek időpontja 2024. augusztus 30 – szeptember 1., helyszíne: Balatonföldvár, Riviéra Park Hotel.

Beszélgetés Radványszky Ferenc református lelkésszel - Prófétai küldetésünk van

Már kicsi gyermekkorától foglalkoztatja a létezés lényege és terjedelme, a miértek végtelenített sorozata és a valóságon túli valóság megismerése.

Áramszünet, áramkimaradás. Illusztráció

Szerdán előreláthatóan 5-7 órán keresztül lesz villanykikapcsolás.

Az orosz-ukrán háborúban elesett Vaszil Deket katona. Fotó: Dubovei kistérség/Facebook.

Vaszil Deket mindössze 31 éves volt.

Áramszolgáltatás, villanykikapcsolás Kárpátalján. Illusztráció. Fotó. Internet

Kedden előreláthatóan 8-11 órán keresztül lesz villanykikapcsolás.

Kárpátalján a bűnüldöző szervek újabb illegális határátlépést akadályoztak meg. A munkácsi járási 22 éves embercsempészek összesen  35 ezer dollárt kereshettek volna. Fotó: Nemzeti Rendőrség

Összesen 35 000 dollárt kerestek volna.

Az orosz-ukrán háborúban életét vesztette Ivan Matiko, Oszij (Szajkófalva) település szülötte. Fotó: Ilosvai (Irsava) Városi Tanács

Ivan Matiko Szajkófalván született.

Égi parádé: hőséggel, zivatarokkal és szélviharral indul a hét. Fotó: pixabay.com

Hétfőn felhős, napos idő várható elszórtan záporral, zivatarral. Nagyobb területen megélénkül az északi szél. Este a záporok, zivatarok legkésőbb éjfélre megszűnnek.

Áramszünet, villanykikapcsolás. Illusztráció

Hétfőn előreláthatóan 7-10 órán keresztül lesz villanykikapcsolás.

Csemegeszőlőtermesztés – 2024 - Hetekkel korábban indult a szezon. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

A korai kitavaszodásnak köszönhetően vidékünkön a szokásosnál hetekkel korábban indult a csemegeszőlő szezonja.

Kárpátalján végső búcsút vettek Dmitro Panaszovszkij rahói katonától. Fotó: Rahói Városi Tanács

 A rahói Dmitro Panaszovszkij életét vesztette.

A világ különböző termőkörzeteiben közel ötven kártevője ismert, de vidékünkön csupán kevés, elsősorban hüvelyeseket károsító polifág (sok gazdanövényt kedvelő) kártevője van jelen.

A világ különböző termőkörzeteiben közel ötven kártevője ismert.

Beszélgetés Radvánszky Ferenc református lelkésszel - Prófétai küldetésünk van

Radvánszky Ferenc immáron huszonhét éve szolgál a mezőkaszonyi és a bótrágyi református gyülekezetben.

„Hallgasson meg téged az Úr a veszedelem napján, legyen oltalmad Jákób Istenének neve!” (Zsolt 20, 2)

Áramszünet, áramkimaradás. Illusztráció

Vasárnap mindössze 4-6 órán keresztül lesz villanykikapcsolás.

Áramszolgáltatás. Illusztráció

Szombaton mindössze 4-6 órán keresztül lesz villanykikapcsolás.

Magiszteri diplomaátadó a Rákóczi Főiskolán - „Hass, alkoss, gyarapíts”. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Erzsébet

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán július 18-án ünnepélyes keretek között vehették át magiszteri diplomáikat a mesterképzést befejező diákok.

Rendőrautóval ütközött egy ittas sofőr Kárpátalján, majd megpróbálta elgázolni a rendőröket. Fotó: Nemzeti Rendőrség

Lövés leadásával állították meg a menekülő férfit.

Házi hőmérőnk ezt mutatta 2024.07.16-án délután. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

Fedinisinec Erzsébettel, a Beregszászi Meteorológiai Állomás vezetőjével a rendelkezésünkre álló számadatok tükrében azt vizsgáltuk, hogy miként alakult a napi csúcs- és középhőmérséklet a mögöttünk hagyott tíz nap során.

Áramszolgáltatás, villanykikapcsolás Kárpátalján. Illusztráció. Fotó. Internet

Pénteken előreláthatóan 8-12 órán keresztül lesz áramszünet.

Lovastábor a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete szervezésében - Nyeregbe, gyerek!  Fotó: Kárpátinfo/Kósa Eszter

A nagyszőlősi Szelíd Lovasközpontban lovastábort szervezett a tagcsaládok gyerekeinek a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete.

Az onoki Olekszandr Fabian a háború újabb áldozata. Fotó: Kárpátinfo/Nagyszőllősi Városi Tanács

Az onoki Olekszandr Fabian a háború újabb áldozata.

Áramszünet, villanykikapcsolás. Illusztráció

Csütörtökön előreláthatóan 10-13 órán keresztül lesz áramszünet.

Egy 70 éves lengyel állampolgár közel 4 ezer doboz cigarettát próbált Magyarországra csempészni az asztélyi határátkelőhelyen. A csempészett cigarettával együtt a járművet is lefoglalták. Fotó: Ukrán Állami Határőrszolgálat

Közel 4 ezer doboz cigarettát találtak nála.

Dinnyetermesztés – 2024 - Indul a főszezon. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

A dinnyetermesztés helyzete Kárpátalján: lehetőségek, problémák, eredmények.