Az Europol koordinálásával több ország – köztük Magyarország – nyomozói 156 áldozatot és elkövetőt azonosítottak egy olyan nemzetközi ügyben, amelyben nőket kábítószerrel elkábítva követtek el szexuális bűncselekményeket.
Az intézkedések leegyszerűsítenék a vámeljárásokat a gazdasági szereplők számára, mérsékelnék a vámeljárások nehézkességeit
Oroszország 2007 júliusában függesztette fel részvételét a CFE-szerződésben, miután a NATO megtagadta az aktualizált változat ratifikálását.
Ukrajnát brutálisan megszállták az orosz erők, éppen ezért az igazságos béke alapelveit Kijevnek kell meghatároznia - jelentette ki Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke.
A jelentés szerint további 35 000 ukrán katona sebesült meg a harcokban.
Aláhúzta: a nyugati vállalatok gyártják az elektromos autókat, a keleti cégek pedig a hozzájuk szükséges akkumulátorokat, és egyik sem megy a másik nélkül.
A tagjelölt országok reformjaihoz kötötte az Európai Unió bővítésének lehetőségét Anna Lührmann, az európai és klímaügyekért felelős német miniszter.
Az egyezményt 2019. márciusáig 46 ország és az Európai Unió írta alá.
A megállapodás 1992. november 9-én lépett hatályba.
"Bolondnak nézik az embereket a brüsszeli bürokraták, az Európai Parlament baloldali többsége, és úgy gondolják, ha nem beszélnek a korrupciós ügyekről, akkor azok nem léteznek" - fogalmazott.
A szövetségnek meg kell dupláznia erőfeszítéseit, annak érdekében, hogy a tagországokban élő 1 milliárd ember biztonságát megteremtse.
Egy évre hosszabbítja meg az Európai Unióba irányuló ukrán exportra vonatkozó importvámok, dömpingellenes vámok és egyéb védintézkedések felfüggesztését.
Zelenszkij kijelentette, hogy az Európai Uniónak szankciókat kell bevezetnie Oroszország nukleáris ipara ellen, mert ezáltal a 11. szankciócsomag ereje arányos lesz az orosz fenyegetés mértékével.
"Európának a világ felé kell fordulnia" - fogalmazott a német kancellár.
Az ideiglenes védelemben részesülők 47 százalékát nők, 35 százalékát a 18 évesnél fiatalabb kiskorúak, 18 százalékát pedig felnőtt férfiak tették ki.
A látogatás célja, hogy megerősítse az EU "megingathatatlan" támogatását.
Az elnök szerint a járvány során világossá vált, hogy az EU ereje az egységben rejlik, még súlyos egészségügyi válságok esetén is.
A támogatás lehetővé teszi az ukrán fegyveres erők ellátását 155 milliméter kaliberű tüzérségi lőszerekkel és rakétákka
A főtitkár szerint a média munkatársainak megfigyeléssel, zaklatással, nyomon követéssel, jogtalan fogva tartással kell szembenézniük, amelyek célja a megfélemlítés, és az, hogy akadályozzák őket munkájukban.
Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő
Céljuk az uniós külpolitikai döntések hatékonyságának és gyorsaságának növelése.
Az ukrajnai háború árát az egész világ fizeti - mondta.
500 millió eurót bocsátanak a termelés fokozására.
Hogy enyhítsék az ukrajnai gabonát érintő uniós importkorlátozás ideiglenes feloldása okozta nehézségeket.
A háború okozta károk, ahogy a szükségletek is, óriásiak Ukrajnában.
A megállapodás megoldást kínál Ukrajna, valamint vele szomszédos uniós országok gazdálkodóinak aggályaira egyaránt.
A deportált gyermekek az orosz nyelv, az orosz kultúra és a történelem célzott tanítása révén „oroszosodási folyamatban” vesznek részt.
A befagyasztott orosz vagyont Ukrajna újjáépítésére kellene felhasználni.
Összességében a háború kezdete óta az Ukrajnának nyújtott támogatás mintegy 68 milliárd eurót tesz ki.
Az agrárkamarák javasolják, hogy az ukrán gabonabehozatalra kivetett vámból származó bevételekkel segítsék az ukrán mezőgazdasági termelőket.
Közölte: az EU egymilliárd euróval finanszírozza a lőszerszállítási költségek egy részét, ebből az összegből 600 millió eurót már felhasználtak