Jóváhagyta első olvasatban csütörtökön a cseh parlamenti alsóház azt a javaslatot, amely az azonos neműek jogi kapcsolatát is házasságként ismerné el.
A polgári törvénykönyvet módosító javaslat ezzel a második olvasatba került, ahol először az alkotmányjogi és a családügyi bizottságok fogják megvizsgálni. A testületeknek négy hónapjuk van a téma megvitatására és módosítások megtételére. A törvények vagy törvénymódosítások bizottsági megvitatásra általában két hónap áll rendelkezésre, de az alsóház ezt most ezt "a téma bonyolultsága miatt" a duplájára emelte.
A képviselőház ugyanakkor rábólintott arra az általános vitában beterjesztett ellenjavaslatra is, amely alkotmányban rögzítené, hogy a házasság egy férfi és egy nő törvényes kapcsolata. A vita elsősorban akörül forgott, hogy az azonos neműek jogi kapcsolatát "házasságnak" kell-e nevezni.
Markéta Pekarová Adamová, a képviselőház elnöke vitazárójában a CTK cseh hírügynökség jelentése szerint azt mondta: lát lehetőséget a két vélemény összehangolására, s nem biztos, hogy az azonos neműek párkapcsolatának hivatalos egyenjogúsítását mindenképpen házasságnak kell majd nevezni.
A törvénymódosítást a Polgármesterek és Függetlenek (STAN), a TOP 09 és a Kalózpárt parlamenti frakciói támogatták, összesen 68 képviselő, míg az ellenzéki Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalom egész képviselőcsoportja, valamint a Polgári Demokratikus Párt (ODS) és a kereszténydemokrata KDU-CSL frakciótagjainak egy része, összesen 58 képviselő ellenezte. A 200 tagú alsóház többi tagja nem vett részt a szavazáson, illetve tartózkodott.
Ha a törvénymódosítást jelenlegi formájában véglegesen elfogadnák, akkor az azonos neműek kapcsolatát hivatalosan is házasságnak nevezhetnék, s a felek olyan jogokkal rendelkeznének, mint a jelenlegi házasságban a férj és a feleség: egyebek között közös vezetéknevük lehetne, jogosultak lennének özvegyi nyugdíjra vagy egyforma joguk lenne az általuk nevelt gyerekekkel kapcsolatban.
A bejegyzett partnerség intézménye, amelyre az azonos neműeknek 2006 óta van lehetőségük Csehországban, ezzel gyakorlatilag megszűnne.
A téma az elmúlt években már három alkalommal szerepelt napirenden a képviselőházban, de korábban még soha nem jutott túl az első olvasaton. Az azonos neműek házasságának témája megosztja a kormányoldalt és az ellenzéket is, ezért a pártok mindenkor szabad kezet adnak tagjaiknak a vitában és a szavazáskor.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.