Olaszország elsőként küldött segélyt Ukrajnának a romániai logisztikai központon keresztül

MTI

Olaszország elsőként küldött segélyt Ukrajnának a romániai humanitárius logisztikai központon keresztül, a két ország pedig "a továbbiakban is szorosan együttműködik az Ukrajna elleni orosz agresszió következményeinek elhárításában" - jelentette be Bogdan Aurescu, a román diplomácia vezetője hétfőn Bukarestben, miután Luigi Di Maio olasz külügyminiszterrel tárgyalt.

Hirdetés

Közös sajtóértekezletükön Aurescu elmondta: a Suceaván létrehozott logisztikai központba március 9-én - a központ megnyitásának napján - érkezett meg az első négy kamion abból a 26 teherautónyi gyógyszer-szállítmányból, amellyel Olaszország segíti az ukrán hatóságokat - írja az MTI.

Románia és Olaszország a háború elől menekülők segítésében is együttműködik:

a román hatóságok több mint kétezer olasz állampolgár evakuálásában vállaltak szerepet.

Aurescu köszönetet mondott Olaszországnak azért, hogy a Romániába küldött, nyolc Eurofighter Typhoon vadászgéppel és 130 katonával részt vesz a NATO keleti szárnya védelme és elrettentő képessége erősítésében.

Luigi Di Maio úgy értékelte: Olaszország és Románia közös családhoz tartozik, egységről és szolidaritásról tesz tanúbizonyságot.

Mindkét ország elítélte az Ukrajna elleni orosz támadást, kifejezte szolidaritását Ukrajnával, és a több NATO-országgal közösen kiáll Ukrajna területi épsége és szuverenitása mellett - magyarázta az olasz külügyminiszter. Hozzátette: miközben egyre nehezebben elviselhető gazdasági szankciókkal próbálják rákényszeríteni Oroszországot a háború beszüntetésére, a diplomáciai kapcsolatokat sem szakították meg. Di Maio kifejezte meggyőződését, hogy "ebben a sötét időszakban" is csakis a diplomácia hozhat megoldást.

Néhány kilométernyire a román határoktól katasztrofális a helyzet, nagyon sok a halott, 2,8 millió ember már elmenekült, ezért az elsődleges cél a tűzszünet elérése, amely utat nyit a kimenekítés és a segélyszállítmányok előtt - mutatott rá az olasz külügyminiszer.

Luigi Di Maio bukaresti látogatása során Nicolae Ciuca román miniszterelnökkel is találkozott, akivel az ukrán menekültek európai uniós szintű támogatásáról és védelméről egyeztettek.

Hétfői sajtóértekezletén Raed Arafat, román katasztrófavédelmi államtitkár is kitért az európai polgári védelem ernyője alatt Suceaván beüzemelt, humanitárius logisztikai központra. Elmondta: eddig Olaszország, Szlovénia, Bulgária és Románia segélyszállítmányainak átadását szervezték meg az ukrán féllel együttműködve, oly módon, hogy a segélyt ukrán kamionokra átrakodva küldik tovább a háború sújtotta országba.

Romániába több mint 410 ezer ukrán állampolgár érkezett a háború kezdete óta. Többségük továbbutazott, de 75 ezren Roméniában maradtak, közülük csaknem 30 ezer a kiskorú.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.