Nem indulhatnak az Emmy-díjért 2022-ben az orosz kormány által finanszírozott televíziós produkciók, és a Torontói Filmfesztivál sem fogad orosz állami finanszírozású filmeket - számolt be róla a The Hollywood Reporter.
Az amerikai televíziós akadémia (NATAS) elnöke, Terry O'Reilly csütörtöki közleményében leszögezte, hogy az Emmy-díjra nevezett, orosz állami támogatással készült produkciókat kizárják a versenyből - írja az MTI.
A televíziós akadémia azt is bejelentette, hogy az Ukrajna ellen indított orosz katonai invázió miatt a továbbiakban nem működnek együtt egyetlen orosz szervezettel sem.
"Alkotókként, akik számára fontosak a szilárd szabadságjogok, mert az a feladatuk, hogy olyan történetekre világítsanak rá, amelyek bemutatják és befolyásolják a körülöttünk lévő világot, tagjaink mély rokonságot éreznek és aggódnak minden ukrán emberért, akinek szabadságjogait veszélyeztetik ezek az ellenséges akciók" - fogalmaztak.
A Torontói Filmfesztivál (TIFF) szervezői csütörtöki bejelentésük szerint csak orosz független alkotások nevezését fogadják el, az orosz hivatalos delegációkat kizárják a fesztiválról.
"A TIFF tiltakozik Ukrajna orosz megszállása és az ezzel járó hadüzenet ellen. Reméljük, hogy a térségben mielőbb visszatér a béke és a stabilitás, és támogatásunkról biztosítjuk Ukrajna népét és azokat, akik Oroszországon belül ellenállnak ezeknek a támadásoknak" - írta a fesztivál.
Hozzátették, hogy a TIFF felfüggeszti az orosz állam által támogatott filmes szervezetek és médiumok, valamint a fesztiválhoz kapcsolódó orosz kulturális nagykövetek és delegációk részvételét a fesztiválon.
Egyúttal "felerősítik az ukrán és független orosz filmesek hangját, akik továbbra is segítenek a régió konfliktusának megértésében".
A globális film- és televíziós ipar az elmúlt napokban kiállt Ukrajna mellett és az orosz katonai invázió miatt szankciókat vezetett be Oroszország ellen. A cannes-i és a velencei filmfesztivál bejelentette, hogy 2022-es rendezvényéről kitiltja az orosz delegációkat, de nem akadályozza meg a független orosz filmesek részvételét. A stockholmi és a glasgow-i filmfesztivál sem tűzi műsorára az orosz államilag támogatott filmeket. A tavaszi cannes-i MIPTV nemzetközi televíziós piac szintén elítélte az orosz inváziót, és közölte, hogy követi a francia szankciókat, ami ugyancsak az orosz produkciók részleges vagy teljes kizárását jelenti a vásárról.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.