Megszavazta az orosz alsóház Putyin újraválaszthatóságát

MTI

Harmadik, végleges változatában megszavazta az orosz parlament alsóháza szerdán a választársi törvény módosítását, amely összhangba hozza az orosz elnökválasztás rendjét a tavaly elfogadott alkotmánymódosítással, megnyitva Vlagyimir Putyin elnök előtt a lehetőséget, hogy még kétszer jelöltesse magát a tisztségre.

Az orosz alkotmány tavaly július 1-jén megszavazott módosítását megelőzően kizárta annak a lehetőségét, hogy az orosz elnök két egymást követő ciklus letöltése után ismét versenybe szálljon a tisztségért - írja az MTI.

Az elfogadott változtatás törölte az "egymást követő" kitételt,

ugyanakkor lenullázta a hivatalban lévő államfő addigi mandátumait.

A 68 éves Vlagyimir Putyin immár 21. éve áll Oroszország élén. 2000 és 2008 között elnöki minőségben - akkor az államfői mandátum csak négy évig tartott -, majd 2008 és 2012 között, az alkotmányos korlátozás miatt miniszterelnökként. Ebben az időszakban Oroszország elnöke Dmitrij Medvegyev volt, majd ismét Putyin került az államfői hivatalba, amelynek mandátumát időközben hat évre meghosszabbították. A 2018-ben megtartott választás megerősítette ebben a tisztségben.

Az elnök mindeddig nem jelentette be egyértelműen, hogy indulni kíván-e a 2024-ben esedékes elnökválasztáson.

A szerdán elfogadott törvénymódosítás értelmében nem választható újra orosz államfővé, aki két ciklus erejéig már betöltötte ezt a tisztséget. A változtatás értelmében ez a megkötés nem vonatkozik arra az elnökre, aki a tavalyi alkotmánymódosítás idején hivatalban volt,

vagyis az ő esetében semmissé válik a korábbi mandátumok általi kötöttség.

A törvénymódosítás értelmében elnök csakis olyan, a 35. életévét betöltött orosz állampolgár lehet, aki legkevesebb 25 éve él az ország területén, és korábban más országban sem állampolgársággal, sem állandó lakhatási engedéllyel nem rendelkezett.

Ez alól kivételt képeznek azok az államok, amelyek teljes egészében vagy részben Oroszország részévé válnak.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.