Sikeres „sortűzről” számolt be Vlagyimir Putyin

MTI

Sikeres „sortüzet” hajtottak végre a Cirkon hiperszonikus rakétával péntek hajnalban – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök a pénteki kormányülésen Moszkvában.

„Ez nagy esemény az ország számára és jelentős szakasza Oroszország biztonsága és védelmi képessége megerősítésének”

– mondta az elnök a televízió által is közvetített tanácskozáson.

Orosz médiumok szerint Moszkva most jelentette be első ízben a Cirkon rakéta sorozatos indítását. A védelmi tárca egyelőre nem szolgált részletesebb információkkal – adott tájékoztatást az MTI.

A Cirkon rakéta első hivatalos indítását 2020 októberében hajtották végre. Több más kísérletet hajtottak végre azóta az orosz Sarkvidéken, többek között az Admiral Gorskov fregatt és egy lemerült tengeralattjáró fedélzetéről. A péntekit megelőzően december 16-án hajtottak végre kísérleti indítást ezzel a rakétával.

A nyugati országokkal – elsősorban az Egyesült Államokkal – meglévő feszültségek közepette Oroszország több bejelentést is tett új – Putyin elnök által „legyőzhetetlennek” minősített – fegyverek kifejlesztéséről.

A mintegy 1000 kilométeres maximális hatótávolságú Cirkon rakétákat az orosz flotta hadihajóira és tengeralattjáróira telepítik majd.

A Mach 27 sebesség (a hangsebesség huszonhétszerese, mintegy 33 ezer kilométer/óra) elérésére, irány– és magasságváltoztatásra képes Avangard hiperszonikus rakéták új nemzedékét 2019 decemberében állították hadrendbe az orosz hadseregben.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.