Együttműködési megállapodást kötött pénteken az Ökumenikus Segélyszervezet és a Finn Church Aid, hogy közösen dolgozzanak a háború következtében megrongálódott ukrajnai iskolák újjáépítésén.
Lehel László, a segélyszervezet elnöke pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: Ukrajnában 7,7 millió a belső menekültek száma és 5,7 millióan hagyták el az országot, Kárpátalján több mint 400 ezren vannak. Az Ökumenikus Segélyszervezet 225 intézményt segít, jellemzően menekültszállókat - írja az MTI.
A segélyszervezet már kilenc ukrajnai megyében van jelen, eddig százezer embernek segítettek
és már a Kijev környéki részekre is tudtak segélyszállítmányt eljuttatni, sok esetben a helyi szervezetek segítségével.
Hozzátette: a Finn Church Aid finn egyházi segélyszervezet, amelynek 13 országban van képviselete és mintegy négyezer munkatárssal dolgoznak. A szervezet alapvetően fejlesztési és humanitárius projekteket valósít meg a finn külügyminisztérium támogatásával és nemzetközi pályázatokon nyert források felhasználásával.
Jouni Hemberg, a Finn Church Aid ügyvezető igazgatója az együttműködési megállapodás aláírását megelőzően arról beszélt, eddig is együttműködtek az Ökumenikus Segélyszervezettel, amely a háború kitörése után azonnal megkezdte a munkát, de most új szintre emelik az együttműködést, például együtt kezdik újjáépíteni az ukrán iskolákat.
Elmondta, hogy az értékelő csoportok már felmérték az iskolák állapotát és azt "riasztónak" találták. Általánosságban elmondható, hogy mindenhol szükség van az iskolák újjáépítésére - tette hozzá.
Kiemelte: az iskolaépületek újjáépítése mellett fontos, hogy támogassák a tanárokat és gyermekeket is.
A traumatizálódott gyerekeknek pszichoszociális támogatásra van szükségük és erre ki kell képezni a tanárokat - mondta, hozzátéve, hogy a területen rengeteg akna, lőszer található, a gyermekeket arra is meg kell tanítani, hogyan tudják ezeket felismerni.
Jelezte: tovább folytatják a közösségi befogadóhelyek kiépítését, támogatását is.
Lehel László szólt arról is, hogy Beregszász és Lemberg után egy harmadik irodát is nyit a segélyszervezet, ezúttal Kijevben. A központ a magyar segélyszervezet mellett helyet ad az egyházi hátterű segélyszervezeteket tömörítő nemzetközi szövetség,
az ACT Alliance Ukrajnában szerepet vállaló tagszervezeteinek is.
Az Ökumenikus Segélyszervezet és a Finn Churh Aid együttműködési megállapodásának aláírásánál jelen volt Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete is.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Egy 48 éves katonát tartóztattak le Rivne megyében, miután tüzet nyitott a TCK-munkatársakra. Ketten megsérültek.
Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.
A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.
A munka ünnepe a munkavállalói jogokért folytatott nemzetközi küzdelemből nőtte ki magát.
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.