A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány tehetséggondozó programja  a 2021/2022-es tanévben is folytatódik
 / Kultúra

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2011 őszén indította útjára a tehetséggondozó programját, melynek célja a tehetséges gyerekek felkarolása, segítése és fejlesztése az esélyegyenlőség jegyében.

A tehetséggondozó programban, mely minden tanév őszén valósul meg, Kárpátalja általános- és középiskolásai vehetnek részt.

Az elmúlt, 2020/2021-es tanévben 2018 gyerek bevonásával valósultak meg a foglalkozások, akikkel 158 szakképzett tanár foglalkozott és 225 kísérő tanár segítette a tehetségpontba való bejutásukat. A 3 tehetséggondozó hétvégén összesen 1490 óra volt megtartva.

A tehetséggondozó programban Kárpátalja 99 magyar tannyelvű iskolái közül 79 intézmény tanulói vették részt.

Az elmúlt évek során tapasztalt széleskörű érdeklődésnek köszönhetően a 2021. február 12-i Kárpátaljai Tehetségsegítő Tanács ülésén meghatározásra került, hogy a már meglévő 8 tehetségpont új központokkal fog kibővülni, melyek illeszkednek az újonnan létrejövő kistérségek szerinti felosztásához. A felkérést hat új tanintézmény fogadta el, így a 2021/2022-es tanév őszi félévétől kezdődően immáron 15 tehetségpontban indul útjára a tehetséggondozó program. Ennek következtében módosult a tehetségpontokhoz tartozó iskolák beosztása, melyet az alábbi táblázat foglal magába. 

Az új központok révén a Beregszászi Tehetségpontnak immáron három tanintézmény ad otthont, melyekbe a tanulók az alábbi felosztás szerint fognak járni a 2021/2022-es tanév őszétől:

  • 3-4. osztály – Beregszászi Horváth Anna Gimnázium
  • 5-6. osztály – Beregszászi Kossuth Lajos Líceum
  • 7-11. osztály – II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Szakgimnáziuma

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által működtetett Kárpátaljai Tehetségsegítő Tanács  2021. szeptember 27-én tartotta meg tanévkezdő ülését.

Az ülés során a tanácstagok jóváhagyták az Ady Endre ösztöndíjasok listáját, aktualizálták a Kárpátaljai Tehetségsegítő Tanács adatbázisát, meghatározták az idei év tehetséggondozó foglalkozásainak a dátumát, frissítették és továbbfejlesztették az online jelentkezési űrlapot. Az idei tanévben is három hétvége alatt valósulnak meg a Tehetséggondozó foglalkozások, melyre kizárólag online űrlap kitöltésével lehet jelentkezni 2021. október 8-tól -2021. október 22-e 17:00 óráig.

Az online felület kizárólag csak 2021.október 8-án nyílik meg, amikor már elérhetőek lesznek a tantárgyak tematikái a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány honlapján.

A határidő lejárta után a jelentkezési felület lezár.

A foglalkozások során tanított tananyagokat a nyár folyamán a Kárpátaljai Tehetségsegítő Tanács által kijelölt tantárgyfelelősök készítették elő, amelyek alapján minden Tehetségpontban egységesen zajlik majd az oktatás. 

A tehetségpontokban résztvevő gyerekek étkeztetését és utaztatását, a teljes program megvalósulását a Magyar Kormány, Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatja. 
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány munkatársai ezúton is sikerekben gazdag és eredményes tanévet kívánnak minden oktató és diák számára.

Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.

Már nem tér haza: megerősítették Mihajlo Roszoha halálhírét

A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.

Odesszára csaptak le az oroszok éjszaka, idős házaspárt öltek meg csapások. Fоtó: Одеська МВА

A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.