Súlyos tanulási hiányosságokhoz vezettek tavaly a koronavírus-járvány miatti iskolabezárások, az alsó tagozatos diákok jóformán semmilyen haladást nem értek el az az otthoni tanulással, az alacsony műveltségű családokban különösen markáns a tanulási veszteség - állapították meg az Oxfordi Egyetem kutatói az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) közzétett tanulmányukban.
Az oxfordi kutatók Hollandiában gyűjtött adatokat elemezve vonták le következtetéseiket, a nyugat-európai országban az első lezárás idején nyolc hétig voltak zárva az iskolák. A szakemberek azonban úgy vélik, hogy megállapításaik érvényesek az Egyesült Királyságra és bárhol máshol is, adta hírül az MTI.
A magasszintű távoktatás ellenére az alsótagozatos diákok egy tanévben elért átlagos fejlődésük egyötödét veszítették el. Ez egyenlő azzal az idővel, amennyit tantermen kívül töltöttek el. A hatás súlyosabb a hátrányos helyzetű gyerekeknél - mutatták ki a kutatók.
Megállapításaink "ijesztőek, és valószínűleg tükrözik a nemzetközi állapotokat, hiszen a holland diákok azok között vannak, akik a lehető legjobb távoktatási lehetőségeket élvezik, és ennek ellenére elvesztették átlagosan várt fejlődésük 20 százalékát az iskolák bezárása miatt" - idézte az egyetem közleménye Per Engzellt, Arun Freyt és Mark Verhagent, a tanulmány szerzőit.
A diákok kevés vagy semmilyen haladást nem értek el otthonról tanulva, és a veszteség különösen azon diákok körében koncentrálódik, akiknek szülei alacsony műveltségűek. Esetükben a veszteség mintegy 50 százalékkal nagyobb a többiekhez viszonyítva.
A kutatók szerint a technológiai felkészültség valószínűleg nem volt elegendő ahhoz, hogy a járvány iskolákra gyakorolt negatív következményeit csökkentse. A holland iskolák fejlett digitalizálásának, a viszonylag rövid első lezárás és a szélessávú hozzáférés magas szintje ellenére a diákok fejlődése láthatóan jelentősen esett. Ez azért is aggasztó, mert számos más ország kevésbé volt felkészült a távoktatás kihívásaira - írták.
Bár a diákok többségének teljesítménye romlott a távoktatás idején, néhány iskolában csak kicsi, vagy semmilyen visszaesést nem tapasztaltak. "A tanárok hozzáállása, az iskola okos vezetése fontos szerepet játsszanak a járvány negatív következményeinek enyhítésében, és szükség van arra, hogy megértsük, mi okozza ezeket a különbségeket" - mondta Verhagen.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.