Évszázadok óta ugyanaz történik ezen az éjszakán – ezért különleges a Szent Iván-éj

Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Ma már kevesen hisznek abban, hogy a nyári napforduló éjszakáján különleges erők működnek, mégis minden évben ezrek gyűlnek össze tüzek körül, fesztiválokon, kastélykertekben vagy múzeumok udvarán. Miért maradt velünk Szent Iván éjszakájának több száz éves hagyománya abban a korban, amikor már a naplemente időpontját is a telefonunkról tudjuk meg?

Bár a csillagászati napfordulóról ma már ismert, hogy június 21-re esik, Szent Iván éjszakájának ünnepét továbbra is június 23-ról 24-re virradóra tartják, Keresztelő Szent János napjához kötve. (A Szent Iván elnevezés a János név régi, szláv eredetű változatából alakult ki.) Az egyházi értelmezés szerint Jánosnak a Krisztusra utaló mondata („Neki növekednie kell, nekem kisebbednem.” Jn 3,30) a napforduló szimbolikájában is visszaköszön: ünnepe után a nappalok fokozatosan rövidülni kezdenek. A Szent Iván napjához kapcsolódó néphagyomány középpontjában a tűz állt, ami a fény, az élet és a sötétség feletti győzelem jelképe.

 

Hogyan ünneplik Szent Iván éjszakáját Európában?

A tüzet sok helyen át is ugrották. Ehhez a szokáshoz számos hiedelem társult, szerencsét, egészséget, termékenységet vagy szerelmi sikert reméltek tőle. Emellett sok helyen gyógynövényeket gyűjtöttek, aminek ezen az éjszakán különleges erőt tulajdonítottak, máshol szerelmi jóslásokat végeztek vagy kívánságokat fogalmaztak meg. A szokások azonban nem csupán mágikus célokat szolgáltak. A tűz körüli éneklés, játék és mulatság fontos közösségi esemény volt, alkalmat adott az udvarlásra, a találkozásokra és a kapcsolatok megerősítésére. Magyarországon a 16. századtól már biztosan gyújtottak ezen az estén tüzeket és júniust sokáig Szent Iván havának nevezték. A tűzgyújtást egyes vidékeken Szent Iván-énekekkel kísérték. A néphit szerint az ekkor font koszorúk védelmet nyújthattak a háznak, a tűzbe dobott alma pedig egészséget és szerencsét hozhatott.

Szent Iván egész Európát összeköti. A tűzgyújtás szinte mindenütt központi elem a mai napig, de a helyi szokások eltérőek. A svédek virágkoszorút fonnak, a finnek a tóparton ünnepelnek, a bolgárok gyógynövényeket gyűjtenek, az olaszok közös lakomákat rendeznek, Franciaországban pedig koncertek és utcazenei fesztiválok kapcsolódnak az ünnephez. Az angolok Stonehenge-nél várják a napfelkeltét, a norvégok rekordmagas máglyákat építenek. Közös, hogy az év leghosszabb napját mindenhol ma is különleges alkalomnak tekintik.

Szent Iván éjszakája az irodalomban és a filmekben

A nyári napforduló a kultúrában is szimbólummá vált. A legismertebb példa alighanem Shakespeare Szentivánéji álma, ahol egyetlen éjszaka alatt elmosódik a valóság és a képzelet határa. A mű nyomán a Szent Iván-éj az európai kultúrában a vágyak, a félreértések és a váratlan fordulatok idejévé vált. A motívum később is újra és újra felbukkan: Benjamin Britten operájától Ingmar Bergman Egy nyári éj mosolya című filmjén és Woody Allen Szentivánéji szexkomédiáján át egészen Ari Aster Midsommar című horrorjáig. A művek nagyon különböznek egymástól, de mind ugyanazt az ősi elképzelést használják. Vannak éjszakák, amikor a megszokott rend felborul.

Miért népszerű ma is?

Ezért nem tűnt el Szent Iván éjszakája a 21. században sem. A legtöbben persze már nem hiszik, hogy a tűz megtisztítja a lelket, vagy hogy ezen az éjszakán varázserővel bírnak a gyógynövények. A tűzugrás, a Múzeumok Éjszakája programjai, a kastélykertek rendezvényei vagy a szabadtéri koncertek mégis ugyanarra a régi igényre válaszolnak: jó fennmaradni egy kicsit tovább, együtt lenni másokkal és úgy tenni, mintha ez az este különbözne a többitől. Szent Iván éjszakája ezért ma egyszerre élő néphagyomány, kulturális esemény és közösségi élmény. A tábortűz, a természet közelsége vagy a közös vacsora az évszázados szokásokat idézi, miközben a programok a jelenkor formanyelvén szólítják meg az embereket. A hagyomány éppen azért élhet ma is, mert az ünnepet minden korszak új jelentéssel töltötte meg. Szeretjük, mert még mindig jólesik elhinni, hogy vannak esték, amikor egy rövid időre tényleg kifordulhat a világ a sarkaiból - közölte a magyarnemzet.hu.