Népetimológia kárpátaljai ízekkel (2.) - Max az elemeleten vattás teát szürcsöl

Nyelvészeti tanulmányaik során a diákok hamar megtanulják, hogy a népetimológia nem mai jelenség. Ezt a klasszikus példák is igazolják: a dán fővárost már a reformkorban is Kappanhágóként emlegették, és a svéd fővárosnak pedig a kevésbé iskolázott környezetben Istókhalma volt a neve.

Sokan még jól emlékeznek rá, hogy 2004-ben, amikor Magyarország belépett az Európai Unióba, az első időkben igencsak nehézkessé vált a határon át irányuló közlekedés. A kárpátaljai magyar külképviseleteken sokáig csak egyszeri vízumot állítottak ki, a mi pénztárcánkhoz viszonyítva azt is komoly pénzért. Szerencsére hamarosan jött a többszöri átlépésre jogosító vízum. A lényeg: éveken át a vízum, konkrétan a schengeni vízum komoly szerepet játszott az életünkben. Ebben az időben Magyarország Beregszászi Konzulátusát egy Csengeri János nevű diplomata irányította. A külképviseleten az ügyfeleket fogadó ablakoknál ülőknek egy idő után feltűnt, hogy a kérelmezők egy része így fordult hozzájuk:

– Itt lehet csengeri vízumot igényelni?

Mint korábbi cikkünkben már említettük, a kommunikáció során az érintettek számára az a leglényegesebb, hogy a szó motivált, tehát világos jelentésű legyen. Kárpátalján – sokakkal együtt ez engem is meglepett – vannak számosan, akik számára a maszk, esetünkben a Covid-járvány megfékezésére rendelt orrot-szájat elfedő anyag  jelentése kevésbé motivált, mint a férfinévként több európai nyelvben is népszerű Max. Így tehát nem meglepő, hogy ma már jónéhány, főként a nagydobronyi tájegységhez tartozó községekben az üzletbe, patikákba belépők közül többen nem szájmaszkot kérnek, hanem nemes egyszerűséggel így köszöntenek be:

– Tessék, mondani, max van?

A szláv népekkel való együttélés folyamatos forrása a szavak félreértelmezésének. Beregszász északnyugati negyedében, az egykor különálló Beregardó községben a szovjet éra évtizedeiben sokáig működött a Fogyasztási Szövetkezet Készletezési Hivatala, amelyet oroszul Zagodtkontorának neveztek. De hellyel-közzel így hívták azt az itt lakó magyarok is. Mivel a szó első fele jónéhány magyar számára nem mondott semmit, elterjedt (a)zállatkontora név használata is.

Talán az, aki csupán az iskola néhány osztályát járta ki, és jószerivel írni és olvasni sem tanult meg rendesen, így a benzin szót sem írta le életében egyszer sem, annak, meglehet, így hangzik a legismertebb üzemanyag neve: brenzlin. Mindenesetre a badalói és a környékbeli roma közösségben igen elterjedt ez a szóalak. Mint ahogy errefelé az emeletes házat sem így mondják, hanem úgy, hogy elemeletes. A gonosz nyelvek szerint ennek egyszerű a magyarázata: az elemel szóalaknak igenis van értelme.

A vattás tea szerintünk igazi szóértelmesítés, melyet a csongori cigányok találtak ki a filteres tea helyett. S végül álljon itt egy igazán megmosolyogni való történet. A viski cigányok régi jó szokásukhoz híven karácsonykor felkerekednek, hogy a házakba bekopogva kántáljanak. A Mennyből jöttem tihozzátok kezdetű ének szintén a repertoárjuk szerves részét képezi. Ennek sora a továbbiakban így folytatódik: „Íme jó híreket hozok, megszületett az Úr Jézus. A kis Jézus olyan ékes, e világra kellemetes”.

Nos, a roma közösség tagjai nem igazán tudtak mit kezdeni az „ékes” szavunkkal, így karácsonykor ajkukról így szól a kisdedet magasztaló ének: „a kis Jézus olyan étkes”.

Szépreményi Kristóf