Arc, mellkas, majd a többi testrész – a legtöbben ebben a sorrendben kezdik átmosni magunkat tusoláskor, csakhogy a bőrgyógyászok szerint ez egészségügyi veszélyeket is rejthet. A nem megfelelő sorrendben történő bőrtisztítás zuhanyzás során irritációhoz, kiütésekhez és visszatérő bőrproblémákhoz vezethet. Nézzük, hogyan érdemes helyesen végezni a tisztálkodási rutint.
Aki az arcát mossa meg először, annak rossz hír, hogy az orcákat utoljára célszerű hagyni, hogy zuhanyzás közben elkerüljük a szennyeződések eloszlatását. Amikor megnyitjuk a vizet, az első a hónalj és a bőrredők tisztítása legyen, és arra is kiemelt figyelmet érdemes fordítani, melyik területet mossuk szappannal lágyan és melyiket intenzívebb dörzsöléssel - írja az origo.hu.
Arc helyett ezzel a területtel kezd a zuhanyzás közbeni tisztítást
Bőrgyógyászok egyetértenek abban, hogy az első terület a hónalj és a bőrredők kell legyenek. Ide tartozik még a mell alatti terület, a hasredő, az ágyék és a fenék, illetve a fenék közötti rész. Ezeken a területeken gyűlhet össze ugyanis a legtöbb baktérium az izzadság által, és pont emiatt itt telepedhet meg a legtöbb baktérium és gomba.
Miért baj, ha az arc az első zuhanyzáskor?
Amikor először az arcunkat tisztítjuk meg, majd csak utána a lábainkat, az intim területeket és a bőrredőket, akkor gyakorlatilag végigvisszük a baktériumokat a testünkön. Az izzadságmaradványok a vízzel együtt visszafolyhatnak a már megtisztított bőrfelületekre, ami aztán irritációt vagy fertőzést okozhat, főleg akkor, ha a törölközés sem megfelelően történik.
Mi egyebet okozhat mindez hosszú távon?
- Pattanások jelenhetnek meg a mellkason
- Kiütések jelenhetnek meg a háton
- A szőrtüszők és a bőrredők begyulladhatnak
Vannak, akik nem értik, miért jelennek meg vízzel teli pattanások és piros foltok a bőrükön, illetve, hogy mitől viszketnek zuhanyzás után. Nos, ezek hátterében a rossz zuhanyzási sorrend áll.
Hogy ezt elkerüljük, kezdjük a tisztítást a legproblémásabb területekkel, majd folytassuk azokkal, amelyek a nap során jobban szellőznek (kezek, arc).
A zuhanyzás alatti mosakodás helyes sorrendje
- Nedvesítsük be az egész testünket.
- Először mossuk meg szivaccsal és tusfürdővel a hónaljat és a bőrredőket.
- Ezután következhet az ágyék és a fenék közötti terület,
- majd a test többi része
Az arcot hagyjuk a legvégére, és használjunk sminklemosó tonikot is, hogy minden szennyeződésnek búcsút mondhassunk. Se túl meleg, se túl hideg vízzel ne zuhanyozzunk – a túl meleg víz eltüntetheti a bőr természetes védőrétegét az arcról is, így az kiszolgáltatottabb lesz a fertőzésekkel szemben.
Mely zuhanyzási rutint érdemes még elhagyni?
Zuhanyzás során számos hibát vétünk, ezek a leggyakoribbak, és az alábbiak kerültek a toplista további helyeire:
- Ugyanazt a tusfürdőt használjuk az arcra, mint a test többi részére.
- Intim tusfürdőt használunk az arcunkra.
- Sokáig áztatjuk magunkat túl meleg víz alatt.
- Erősen dörzsöljük a bőrredőket és az arcot.
- Vizeletet ürítünk állva, zuhanyzás közben.
Ha mindez nem lenne elég, érdemes rendszeresen ellenőrizni és megtisztítani a zuhanyrózsát is, ez az a hely ugyanis, ajol a gombák és baktériumok komplett telepeket alakíthatnak ki. Idővel a levegőbe kerülnek, aminek egészségünk és légzőszervünk láthatja kárát.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.