A régészek egy úgynevezett rabszolgaszobát tártak fel a római Pompeji falától 600 méterre fekvő Civita Giuliana villában végzett ásatások során. Ahogy arra a szakemberek emlékeztettek, a római kori város az olaszországi Campania régióban, Nápoly közelében fekvő Pompeji mai községben helyezkedett el. Pompeji, valamint a római Herculaneum városa a Vezúv Krisztus után 79-ben történt kitörése során 4-6 méter vastag vulkáni hamu alá került.
A Vezúv kitörése mintegy 33 kilométer magasra lövellte ki a túlhevült tefrából és gázokból álló halálos felhőt, amely másodpercenként 1,5 millió tonna olvadt kőzetet, porrá zúzott habkövet és forró hamut bocsátott a légkörbe. A kitörés körülbelül 100 ezerszer nagyobb hőenergiát szabadított fel, mint a második világháborúban Hirosima és Nagaszaki atombombái - írja az origo.hu.
A Pompeji Régészeti Park sajtóközleménye szerint a régészek most találtak egy második, A-jelű szobának nevezett rabszolgaszobát, ahol gipszöntéssel töltötték ki a villát betemető vulkanikus rétegekben a lebomlott szerves anyag által hagyott üregeket.
A csapat megtalálta bútorok és szövetek maradványait, valamint a kitörés áldozatainak holttesteit.
A legszembetűnőbbek két ágy lenyomatai, amelyek közül az egyikben még ott volt a megkövesedett matrac, valamint két kis szekrény, amelyekben a háztartási cikkeket tárolták
– mutattak rá a kutatók a HeritageDaily online tudományos portálnak.
Eközben a korábban felfedezett rabszolgaszobában, a C-jelű szobának nevezett helyiségben végzett mikrofeltárások során kerámiaedények és amforák kerültek elő; két egér maradványait találták meg egy amforában, egy kancsóban pedig egy patkányét.
A Civita Giuliana-villában a 20. század elején kezdődtek meg először a feltáró munkálatok,
a legutóbbi ásatások pedig a Pompeji Régészeti Park és a Torre Annunziata-i ügyészség közötti együttműködésének részét képezték.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.