Megtalálták a poklot, és rémisztőbb, mint elképzeltük
Megtalálták a poklot, és rémisztőbb, mint elképzeltük
 / Mozaik

Pokoli vulkáni planétát talált a NASA. A most felfedezett bolygó belsejét szomszédjának gravitációs vonzása fűti, és ez vulkáni folyamatokat idéz elő az égitest felszínén.

Hirdetés

Az LP 791-18 d katalógusjelű Naprendszeren túli bolygó (exobolygó) nagyjából akkora, mint a Föld, és az egyik legaktívabb vulkanikus égitest, amit eddig felfedeztek. Egy kisebb vörös törpecsillag körül kering tőlünk 90 fényévnyire a Serleg csillagképben - írja a NASA weboldala.

A bolygót a NASA TESS (Transiting Exoplanet Survey Satellite) és a Spitzer-űrteleszkóp együttes kutatómunkája révén találták meg, az eredményeket pedig földi távcsövekkel erősítették meg - írja az origo.hu.

Az LP 791-18 d tengelyforgása kötött, vagyis mindig ugyanazt az oldalát mutatja a csillaga felé; egyik oldalán örök nappal, másikon örök éjszaka uralkodik. A nappali oldalon pokoli a forróság, így itt elképzelhetetlen a folyékony víz jelenléte.

Hirdetés

Az erős vulkáni tevékenység azonban az egész planétán jelen van, ami légkör kialakulását eredményezheti.

Ha pedig van atmoszféra, akkor a bolygó éjszakai felén víznek is kell lennie.

Mitől vált vulkáni világgá?

Az LP 791-18 d-nek van egy testvérbolygója is (LP 791-18 c). Keringési ciklusuk egy bizonyos pontján olyan közel kerülnek egymáshoz, hogy a nagyobb társbolygó gravitációs hatást fejt ki az LP 791-18 d-re, amitől az deformálódik, belseje felmelegszik, és vulkáni tevékenység jelentkezik a felszínén.

A két bolygót a nemrégiben felbocsátott James Webb űrteleszkóp tanulmányozza tovább. A megfigyelések során a kutatók reményei szerint többet meg fogunk tudni a bolygók atmoszférájáról.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.