Mindannyian tudjuk, hogy a folyadékpótlás jót tesz az emberi egészségnek. Egy új tanulmány azonban minden eddiginél részletesebben foglalkozik a bőséges víz fogyasztásának különböző előnyeivel. És jó eséllyel nem is tudjuk, hogy mennyi mindenre lehet jó.
A San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem (UCSF) kutatói tizennyolc korábbi tanulmányt tekintettek át, átlagosan negyvennyolc résztvevővel. Ezek többsége a bőséges víz fogyasztásának előnyeit mutatta ki. Eddig a nagy mennyiségű vízfogyasztással – például napi nyolc pohárnál többel – kapcsolatos kutatások nem jutottak biztos következtetésekre az egészségügyi előnyökkel kapcsolatban - írja az origo.hu.
Az eredmények pedig olyan tényezők miatt változnak, mint
- a nem,
- az életkor és
- a környezet.
A JAMA Network Open tudományos folyóiratban publikált, új áttekintés azt mutatja, hogy a bőséges vízfogyasztás többről szól, mint egyszerű felfrissülésről.
A szigorú kutatások mennyisége korlátozottnak bizonyult, de néhány konkrét területen statisztikailag szignifikáns előnyök mutatkoztak. Tudomásunk szerint ez az első tanulmány, amely széles körben értékeli a vízfogyasztás előnyeit a klinikai eredményekre
– mondta mondja Benjamin Breyer, a UCSF urológusa a ScienceAlert online tudományos portálnak.
Hozzátette: fontos megjegyezni, hogy a tudósok által elemzett tanulmányokban nem mindig volt egyértelmű a bőséges víz fogyasztásának előnye, de több, mint a fele egyértelmű, mérhető pozitívumokat mutatott ki.
Ennyi vízfogyasztás ajánlott
A több víz fogyasztásával kapcsolatos legjelentősebb előnyök a vesekő kockázatának csökkentése és a fogyás segítése voltak. Némelyik tanulmány azt is kimutatta, hogy a több víz fogyasztása a migrén és a húgyúti fertőzések megelőzésével, valamint a cukorbetegség és az alacsony vérnyomás szabályozásával is összefüggésbe hozható. A kutatások emellett átfogó képet adnak az egészségügy azon változatos területeiről, ahol a több víz fogyasztása jótékony hatással lehet az emberre.
A tudomány sokkal egyértelműbb, amikor arról van szó, hogy mi történik a szervezetünkkel, ha nem jutunk elegendő vízhez: a dehidratáltságot rövidebb élettartammal és számos krónikus betegség fokozott kockázatával hozták összefüggésbe. A vizet arra használjuk, hogy hűtsük magunkat és eltávolítsuk a salakanyagokat, és ezt a veszteséget folyamatosan pótolni kell
– magyarázták a szakemberek.
Az Egészségügyi Világszervezet szerint a férfiaknak napi 3,2 liter víz (nagyjából 14 csésze), a nőknek pedig 2,7 liter (11 csésze) víz fogyasztása ajánlott. Ez azonban a saját szervezetünktől és környezettől függően változik.
A kutatók azt javasolják, legjobb, ha konzultálunk az orvossal vagy más megbízható egészségügyi információforrással arról, hogy az étel- és italfogyasztásunk megváltoztatása milyen hatással lehet ránk. Ahogy egy korábbi tanulmány fogalmazott, jó ötlet hallgatni a testünkre.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke