Kivételes észlelésről számolt be kutatók egy csoportja: kritikusan veszélyeztetett madarat észleltek egy kutatóhajóról, mintegy 37 kilométerre Kalifornia középső partvidékétől. Az eset azért számít szenzációnak a tudomány számára, mert ez mindössze a második dokumentált alkalom, hogy hullámos albatroszt figyeltek meg Közép-Amerikától északra.
A hullámos albatrosz sárga csőrű, fekete szemű tengeri madár , melyet a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) kritikusan veszélyeztetett fajként tart nyilván Vörös Listáján. A Galápagos-szigetek legnagyobb madara, elterjedési területe pedig kizárólag a trópusi régiókra korlátozódik. Fészkeit lávamezőkön, sziklák között, ritkás növényzetben alakítja ki. Az állatok akár 45 évig is élhetnek, táplálékuk főként halakból, tintahalakból és rákfélékből áll.
Akár 2,4 méteres szárnyfesztávolsággal is rendelkezhet, élete nagy részét pedig a levegőben, az óceán felett tölti - írja a Science Alert.
A hullámos albatrosz egy igazi „Vándor”
A hullámos albatrosz ismert költőhelye a Galápagos-szigetek, amely nagyjából 4800 kilométerre fekszik attól a ponttól, ahol a madarat most észlelték - írja az origo.hu.
A kutatók számára az igazi rejtély nemcsak az, hogy a madár ilyen messzire eljutott, hanem az is, hogy miért indult észak felé, messze a megszokott élőhelyétől.
A szakemberek az ilyen példányokat „kóborló” (angolul „vagrant”) madárként tartják számon: olyan egyedként, amely jóval a faj megszokott elterjedési területén kívül bukkan fel. A most megfigyelt albatroszt a Point Piedras Blancas közelében látták, nagyjából félúton San Francisco és Los Angeles között.
Tammy Russell a Farallon Institute tudományos munkatársa, tengeri kutató, a University of California doktorandusz hallgatója a kutatóhajón tartózkodott az észleléskor, és elmondta: a madár nem mutatta annak jelét, hogy sietne vissza dél felé. Sőt, feltételezések szerint ugyanazt az egyedet már októberben is látták Észak-Kalifornia partjainál.
Még mindig sokkban vagyok”
– írta Russell egy közösségi oldalon a megfigyelés után.
Senki sem tudja biztosan, mi történt
A kutató szerint gyakorlatilag lehetetlen pontosan megállapítani, miért került a madár ilyen messzire az otthonától. Elképzelhető, hogy egy vihar sodorta északra, de az is lehet, hogy egyszerűen „kalandvágyóbb” a társainál.
- Russell úgy véli, az albatrosz valószínűleg nem költött az előző szezonban, mivel a felnőtt madarak tavasszal rakják le tojásaikat, a fiókák pedig januárra hagyják el a fészket. Lehetséges, hogy a madár a hosszabb vándorút után visszatér a Galápagos-szigetekre, hogy újra találkozzon párjával.
A tengeri madarak nagy utazók
Marshall Iliff, a Cornell Egyetem ornitológiai laboratóriumának eBird projektvezetője szerint az albatroszokhoz hasonló tengeri madarak óriási távolságokat képesek megtenni táplálék keresése közben.
Előfordulhat, hogy egy-egy egyed teljesen váratlan helyeken bukkan fel – akár rossz féltekén vagy kivételes esetben még rossz óceánon is. Az élelemhiány ösztönözheti a vándorlást, de az is lehet, hogy az eset egyszerűen véletlen, amely nem utal semmilyen szélesebb körű jelenségre.
Egyedi eset vagy figyelmeztető jel?
Russell szerint, ha Kalifornia partjainál több példány is megjelenne, az már arra utalhatna, hogy környezeti tényezők – például változó tengeri viszonyok – hajtják észak felé a madarakat. Korábban már beszámolt arról, hogy öt szulafaj mára rendszeres vendég lett Kalifornia közelében a felmelegedő óceánok és tengeri hőhullámok miatt.
A mostani albatrosz azonban továbbra is magányos jelenség marad.
Ha ez annak a jele, hogy a faj elindult észak felé, akkor most rendelkezésünkre áll az első adat arról, mikor észleltük először”
– tette hozzá a kutató.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.