Kiderült, miért romlik az űrhajósok immunrendszere
Kiderült, miért romlik az űrhajósok immunrendszere

MTI

 / Mozaik

Tizennégy űrhajós közreműködésével végzett vizsgálattal derítették ki tudósok, hogy miért romlik a mikrogravitációs környezetben az asztronauták immunrendszere.

Hirdetés

A csütörtökön ismertetett tanulmány szerzői 14 olyan űrhajóst vizsgáltak meg, akik 4 és fél - 6 és fél hónapot töltöttek a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) - írja az MTI.

Mint kiderült, a mikrogravitációban csökken a fehérvérsejtek génjeinek aktivitása.

A kutatók megállapították, hogy a leukociták gén kifejeződése az űrutazás alatt gyorsan csökkent, de az űrhajósok hazatérése után ismét visszatért a normális szintre.

Ez megmagyarázza, hogy az űrhajósok miért fertőződnek meg könnyebben az űrutazás alatt, mivel a kórokozókkal szembeni védekezésük meggyengül - magyarázta Odette Laneuville, a kanadai Ottawai Egyetem molekuláris biológusa, a Frontiers in Immunology című folyóiratban publikált tanulmány vezető szerzője.

Hirdetés

A leukociták a csontvelőben termelődnek, majd a véráramba és a szövetekbe vándorolnak. Amint felismerik a szervezetbe jutott vírust vagy baktériumot, a kórokozó ellen antitestfehérjéket, ellenanyagot termelnek. Az antitestek termelését specifikus gének szabályozzák.

A kutatók a Kanadai Űrügynökség és a NASA űrhajósainak - 11 férfi és három nő - vérében vizsgálták meg a leukocitákat egy alkalommal a repülés előtt, négyszer az űrállomás fedélzetén töltött idő alatt és ötször a Földre való visszatérésük után.

Eredményeik szerint a leukociták 247 génjének kifejeződése az űrben a normális szint egyharmada volt. A csökkenés már az űrben töltött első néhány napban megtörtént, ám azt követően stabil szinten maradt. A gének a normális működésüket általában az űrhajós visszatérését követő egy hónap alatt nyerték vissza.

Mint a tanulmány társszerzője, Guy Trudel, az Ottawai Kórház rehabilitációs szakértője elmondta: korábban is tudták, hogy az űrben megváltozik az immunrendszer működése, de ennek mechanizmusát csak most fejtették meg.

A kutatók úgy vélik, a gének viselkedése azért változik meg, mert a Föld gravitációjának hiányában a vér a test alsó részéből a felső részébe áramlik át.

A korábbi vizsgálatok már utaltak az immunrendszer romlására

Korábbi űrutazások alkalmával a tudósok már dokumentáltak immunrendszeri működési zavarokat az űrhajósoknál az űrben, például lappangó vírusok, mint a herpeszvírus, vagy az övsömört okozó vírus aktiválódását is észlelték. Emellett az is kiderült, hogy az űrhajósok nyálukkal és vizeletükkel több vírust bocsátanak ki, ami növeli a fertőzés kockázatát.

A vizsgálatok az űrutazás agyban okozott változásaival is foglalkoztak.

Az űrutazás egyéb dokumentált hatásai között szerepel a csont- és izomsorvadás, a szív- és érrendszeri változások, a belső fül egyensúlyi rendszerének problémái, valamint egy szindróma, ami a szemet érinti. Az űrben tapasztalható nagyobb sugárterhelésből eredő rákos megbetegedések kockázata is megnő.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.