Döbbenetes hatással van a testre a rendszeres tejivás
Döbbenetes hatással van a testre a rendszeres tejivás
 / Mozaik

Az emberi emésztőrendszer egészségének megóvása több tényezőn múlik. A legújabb kutatási eredmények szerint a tejivás is hozzájárulhat a vastagbélrák kockázatának csökkentéséhez.

Hirdetés

Egy több mint félmillió nő részvételével készített, megfigyelésen alapuló tanulmány kimutatta, hogy napi 200 gramm tej elfogyasztása akár 14 százalékkal is mérsékelheti a vastagbélrák kialakulásának esélyét. Az Oxfordi Egyetem kutatói által vezetett vizsgálatban 97 különféle étrendi tényezőt vettek górcső alá, és arra jutottak, hogy a tejtermékek – különösen a tej és a joghurt – gátolják legeredményesebben a betegség megjelenését. Fontos azonban kiemelni, hogy a tejivás pozitív hatásaival kapcsolatos friss eredmények pusztán megfigyeléses jellegűek, vagyis nem jelentenek közvetlen ok-okozati bizonyítékot - írja a Science Alert.

Ez állhat a tejivás rákellenes hatásának hátterében

A vizsgálat során azt is megfigyelték, hogy

napi 300 gramm kalcium elfogyasztása 17 százalékkal csökkentheti a vastagbélrák kialakulásának kockázatát, ami nagyobb mértékű védőhatás, mint a tejfogyasztás esetében mért 14 százalék.

Ráadásul a szakértők szerint a jótékony hatásért elsődlegesen maga a kalcium felelős, így előfordulhat, hogy a kalciumban gazdag növényi alternatívák – például a dúsított szójaital – szintén hozzájárulhatnak a bélrendszer egészségének megőrzéséhez - írja az origo.hu.

Óvakodjon az alkoholtól és a vörös húsoktól!

A kutatók arra is rámutattak, hogy az alkoholfogyasztás és a feldolgozott vagy vörös húsok rendszeres bevitele összefügghet a fokozott rákkockázattal.

Két átlagos alkoholtartalmú ital naponta akár 15 százalékkal is növelheti a vastagbélrák esélyét, míg 30 gramm vörös és feldolgozott hús naponta 8 százalékos kockázatemelkedéssel társult.

Az eredmények megerősítik azt a feltételezést, hogy a kiegyensúlyozott étrend – melyben a kalciumban gazdag tejtermékek, illetve alternatív források éppúgy jelen vannak, mint a mértékletes alkoholfogyasztás és a húsbevitel – kulcsfontosságú lehet a megelőzés szempontjából.

Bár a mostani eredmények kizárólag statisztikai összefüggésekre világítanak rá, és további kutatások szükségesek az ok-okozati kapcsolatok igazolására, úgy tűnik, a tejivás és a kalciumban gazdag étrend szerepet játszhat a vastagbélrák kockázatának csökkentésében. Emiatt érdemes megfontolni a megfelelő mennyiségű tejtermék vagy kalciummal dúsított élelmiszer fogyasztását, miközben törekszünk az alkohol és a feldolgozott húsok bevitelének visszafogására.


 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram 
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.