Alaposan megbosszulja magát a gyerek- és tinédzserkori semmittevés; egy új tanulmány azt találta, hogy a fiatal korban folytatott inaktív életmód, a túl sok telefonozás, számítógépezés, és tévézés növeli a felnőttkori szívinfarktus és stroke kockázatát – írja a Medical Daily. A halálozás kockázata azoknál is nőtt, akiknek egyébként gyerekkorban normál testsúlya és vérnyomása volt.
A kutatócsoport 766 gyermeket vizsgált, az alanyoknak 11 éves korukban hét napig kellett viselniük egy aktivitáskövetővel ellátott okosórát. Ugyanezt a vizsgálatot megismételték, amikor a résztvevők 15 és 24 évesek voltak. A gyerekek 11 évesen átlagosan napi 362 percet töltöttek inaktívan, ez az időtartam pedig átlagosan 169 perccel nőtt, mire elérték a fiatal felnőttkort (24 év) - írja az origo.hu.
Amikor a résztvevők 17 és 24 évesek voltak, a kutatók echokardiográfiával, egyfajta ultrahangvizsgálattal felmérték a szívük bal kamrájának súlyát. Ezután elemezték, hogy a 11 és 24 éves kor közötti inaktivitás szintje befolyásolja-e a 17 és 24 éves kor közötti szívméretet, van-e kapcsolat a kettő között.
Az eredmények alapján 11 és 24 éves kor között minden tespedéssel töltött perc 0,004 g/m-el növelte a bal kamra tömegét 17 és 24 éves kor között.
"A szülőknek ösztönözniük kell a gyermekeket és a tinédzsereket arra, hogy többet mozogjanak. Érdemes sétálni vinni őket, vagy korlátozni a közösségi médiával és a videójátékokkal töltött idejüket. Mindenképpen szükség van a mozgásra" – vonta le a konklúziót a tanulmány szerzője, dr. Andrew Agbaje, a Kelet-Finnországi Egyetem kutatója.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.