A tea évszázadok óta része a mindennapoknak és bizonyítottan jótékony egészségügyi hatásokkal is rendelkezik. Egy most megjelent átfogó tanulmány összefoglalja a tea egészségvédő hatásaival kapcsolatos korábbi vizsgálatokat.
A tea leggyakrabban a szív és az anyagcsere védelmével hozható kapcsolatba. A rendszeres teafogyasztás csökkentheti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, emellett mérsékli az elhízás és a kettes típusú cukorbetegség megjelenésének esélyét is. Sőt, egyes vizsgálatok alapján bizonyos daganatok kockázatát is csökkentheti - írja a Scitech Daily cikke.
Számít az elfogyasztott tea mennyisége
Az egészségvédő hatás függ az elfogyasztott tea mennyiségétől. A vizsgálatok arra a konszenzusra jutottak, hogy a mérsékelt teázás a legelőnyösebb, vagyis napi 1,5-3 csészével kell innunk az italból ahhoz, hogy védve legyünk a betegségektől. Az összhalálozás szempontjából napi körülbelül 2 csésze tea bizonyult ideálisnak.
Nem minden tea hat egyformán
A teakészítésnél a feldolgozás sokat számít. A frissen főzött teának más lehet a hatása, mint a palackozott változatoknak. Az utóbbiak gyakran rengeteg cukrot és adalékanyagot tartalmaznak, amik lenullázhatják az ital egészségvédő hatásait.
A kutatók szerint a tea legfontosabb összetevői a polifenolok. Ezek közé tartoznak többek között a katechinek, amelyek fontos szerepet játszanak a szervezet védelmében.
Szív, testsúly és anyagcser
A vizsgálatok középpontjában a zöld tea állt, amelynek rendszeres fogyasztása mérsékelheti a magas vérnyomást, valamint javíthatja a vérzsírok szintjét is. Túlsúlyos embereknél a testsúly és a testzsír csökkenése egyaránt megfigyelhető volt. Egyes vizsgálatok már néhány hónap alatt mérhető változásokat mutattak ki.
Az agy és az izmok védelme
A gyakori teázás összefügghet a lassabb szellemi hanyatlással is. Ez főleg középkorú és idősebb felnőtteknél volt megfigyelhető.
A teában lévő teanin nevű anyag segíthet a stressz csökkentésében, a tea polifenoljai pedig az időskori izomvesztés ellen hatásosak.
Gyulladás és baktériumok ellen is hatásos a tea
A kutatások szerint a tea csökkentheti a gyulladást jelző anyagok szintjét a szervezetben. A szájüregben különösen erős az antimikrobiális hatás, a teázás ugyanis segíthet a fogszuvasodást okozó baktériumok visszaszorításában. A vírusellenes hatásokat egyelőre főként laborban figyelték meg.
A tea a rák kialakulását is gátolhatja
A kutatások szerint a tea hatása bizonyos daganatos betegségek kockázatára is kiterjedhet. Bár az emberi vizsgálatok eredményei nem minden esetben egységesek, több ráktípusnál is kedvező összefüggéseket figyeltek meg.
- A zöld tea fogyasztása kapcsolatba hozható a szájüregi rák alacsonyabb kockázatával.
- Nőknél a tüdőrák esélye is csökkenhetett,
- míg egyes vizsgálatok rendszeres teafogyasztás esetén a vastagbélrák ritkább előfordulását jelezték.
A szakértők szerint a kedvező hatások hátterében a teában található polifenolok és katechinek állhatnak, de a pontos összefüggések tisztázásához további kutatásokra van szükség.
Nem minden tea ideális, melyeket kerüljük inkább?
A hagyományos teával ellentétben a cukrozott, palackozott változatok nem védik az egészséged, sőt, egyenesen károsak lehetnek; aggályok merültek fel a bennük található növényvédőszer-maradványok, nehézfémek és mikroműanyagok miatt. Fontos megjegyezni, hogy a tea gátolhatja a vas és kalcium felszívódását, amire különösen a vegetáriánusoknak kell odafigyelniük.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.