Egy új tanulmány felfedezte, hogy miért bocsátanak ki bizonyos tavak olyan nagy mennyiségű szén-dioxidot világszerte. Nem valószínű, hogy a tavak jelentős mennyiségű üvegházgázt kibocsátó források. De nem tudták azt, hogy milyen mechanizmusok működnek, ami akadályozta, hogy azonosítsák a szénforrásokat és szénelnyelőket, ami fontos a globális melegedés elleni küzdelemben. A szén-dioxid kibocsátás forrása a felvízi vízgyűjtő területekben lévő sziklák természetes eróziója.
A tanulmány a Nyugat-Európa egyik legnagyobb tava, a Franciaországot és Svájcot határoló Genfi-tó körül alapult. Marie-Eloide Perga a Lausannei Egyetem limnológia professzora, és a Science Advances magazinban publikált tanulmány társszerzője azt mondja, hogy eredményeik nem csak a Genfi-tóban lévő szénciklust magyarázza meg, hanem feltár egy univerzális folyamatot, ami a világ számos nagy tavára érvényes - írja az origo.hu.
A globális felmelegedés elleni közdelemben fontos ismerni a szén-dioxid ciklusait
Korábban úgy vélték, hogy a tavak szén-dioxid kibocsátása főleg a környező talajból származó szerves anyag beáramlása miatt van, amit lebontanak a vízben lévő mikroorganizmusok és a légzés során szén-dioxidot szabadítanak fel a légzésük során. Azonban, míg vannak bizonyos tavak, amikre ez érvényes lehet, a Genfi-tó nagyon kevés szerves anyagot kap a partjairól, jelentős szén-dioxid kibocsátását nem ez okozza.
Egy a világon unikális tudományos infrastruktúra, a LéXPLORE platform felhasználásával képesek voltak nagyon finom skálán megfigyelni, modellezni ezeket a folyamatokat és biztosítani a hiányzó darabot a hagyományos szénciklus modellezéshez. Perga és kollégái szimulálták a tó elmúlt negyven évi szénciklusát és felfedezésüket a LéXPLORE platform által gyűjtött adatokkal megerősítették. A LéXPLORE egy 10 m2 lebegő, kutatási platform, ami a parttól majdnem 600 méterre helyezkedik el.
Azt találták, hogy amikor a Genfi-tó vízgyűjtő területében lévő alapkőzet esővíznek van kitéve, bikarbonát- és kalciumionokat szabadít fel, amik a tóba áramlanak.
Nyáron a meleg és az alga gyarapodás megváltoztatja a víz kémhatását és egy olyan kémiai reakciót katalizál, ami ezeket az ionokat kalcium-karbonát mikrorészecskékké alakítja és a folyamat szintén szén-dioxidot szabadít fel.
A kalcium csapadék gyakori jelenség a tavakban és jelentették már az Amerikai Egyesült Államokban lévő Nagy-tavakról, az afrikai Nagy-tavakról, és Kína északi részén, Dél-Amerikában, és Európában lévő tavakról.
Minden évben felméréseket végeznek, hogy meghatározzák a Föld szénkibocsátóit és szénelnyelőit. Nagyon fontos mélységében tudni, hogyan szállítódik, raktározódik és alakul át a szén-dioxid a kontinensek, a víz és a légkör között. Csak globális rálátással leszünk képesek hatékonyan küzdeni a globális felmelegedés ellen.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Egy 48 éves katonát tartóztattak le Rivne megyében, miután tüzet nyitott a TCK-munkatársakra. Ketten megsérültek.
Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.
A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.
A munka ünnepe a munkavállalói jogokért folytatott nemzetközi küzdelemből nőtte ki magát.
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.