Hatalmas bolygóütközés poros utófényét észlelték csillagászok. A kozmikus karambol egy tőlünk 3600 fényévre lévő csillagrendszerben történt, de a robbanás akkora volt, hogy még a Földről is könnyedén látni lehetett.
Az eseményt a NASA egyik űrszondája észlelte, amely eredetileg aszteroidák után kutat, ám műszerei révén még a távoli bolygóütközést, és a keletkezett porfelhő által produkált utófényt is észlelni tudta - írja az origo.hu.
A felfedezés ugyanakkor nem valósulhatott volna meg egy kíváncsi csillagász nélkül, aki az ASASSN-21qj jelű, a Földtől mintegy 3600 fényévnyire csillagrendszert kémlelte, és egy szokatlan fényességváltozásra lett figyelmes. A csillag fényességének intenzitása megduplázódott infravörös tartományban, majd három évvel később látható fényben elhalványult.
Egy csillagász a közösségi médiában rámutatott, hogy a csillag az optikai elhalványulás előtt infravörös tartományban több mint ezer napon át fényesedett. Már akkor tudtam, hogy valami nagyon szokatlan esemény tanúja voltam. Hogy őszinte legyek, ez a megfigyelés alaposan megdöbbentett engem"
– írta a kiadott közleményben Matthew Kenworthy, a Nature magazinban megjelent tanulmány társszerzője.
A detektálást követően a kutatók még két évig figyelték az ASASSN-21qj-t, többek között azt vizsgálták, hogyan változik a fényessége az idő múlásával. A megfigyelés szerint a két jégbolygó összeütközése három évvel az ASASSN-21qj látható fényben való halványulása előtt megduplázta a rendszer fényességét infravörös hullámhosszon.
A kutatók által lefuttatott szimulációk szerint a két bolygó az ütközés után nagy valószínűséggel egyetlen égitestté olvadt össze.
A csillagászok még nem fejezték be az ASASSN-21qj és a bolygóroncsok megfigyelését. Az elkövetkező években is tanulmányozni fogják a rendszert, és arra számítanak, hogy a törmelékfelhő szétterül a megsemmisült bolygók pályája mentén. A porfelhő felől érkező szórt fényt a földi teleszkópok mellett a James Webb űrteleszkóp is figyelni fogja.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.