Egy brit egyetem kutatói nagyobb mennyiségben találtak mikroműanyagot vidéki területeken, mint a városokban. Kiderült, hogy a mikroműanyag-szennyezés nem főleg városi probléma. A tanulmány kimutatta, hogy a vidéki környezet sincs biztonságban a levegőben szálló mikroműanyagoktól, és hogy a terepviszonyok, például a fák befolyásolják a szennyezés mintázatait.
A Leedsi Egyetem tanulmánya három hónap alatt naponta négyzetméterenként 500 mikroszkopikus részecskét talált egy erdős területen – ez majdnem kétszer annyi, mint amennyit egy városközpontban összegyűjtött mintában találtak. A kisebb műanyagok széles körű jelenléte potenciális egészségügyi kockázatot jelent, mert az emberek belélegzik, függetlenül attól, hogy a városban, vagy vidéken élnek. A fák és más növényzet befogja a légkörből levegőben lebegő mikroműanyagokat, amik így lerakódnak. A részecskék terjedését befolyásolják a különböző tájak és az időjárási viszonyok. Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a mikroműanyagok hetekig a levegőben maradnak, és a legkisebb részecskék több ezer kilométert tesznek meg. A részecskék a kavargó légáramlatokkal terjednek szét - írja az origo.hu.
A mikroműanyag lerakódását nem csak az emberi tevékenység alakítja
A csapat vizsgálta, hogy milyen hatással van az időjárás a különböző részecskékre és hogy ez hogyan függ össze a különböző tájakon észlelt részecskefajtákkal. Három helyszínen végezték a tanulmányt: vidéken, Oxfordshire-ben a Wythami Erdőben, egy külvárosban: Summertownban, és Oxford városában. 2023 májustól júliusig 2-3 naponta mintát vettek. Nagy felbontású spektroszkóppal megmérték, hogy a mintában lévő anyagok mennyire nyelik el az infravörös fényt, így meg tudták állapítani, hogy miből állnak az anyagok. 21 különböző műanyag fajtát azonosítottak, 4 mérettartományban:
- 25–50 μm: egy nagy
- baktérium
- mérete
- 50–75 μm: kb. egy pollenszemcse mérete
- 75–100 μm: kb. egy homokszem mérete
- nagyobb, mint 100 μm: kb. az emberi hajvastagság mérete
Megvizsgálva hogyan és hol rakódtak le, és vizsgálva az tanulmány ideje alatti időjárási változókat, naponta négyzetméterenként 12-500 részecskét regisztráltak. A Wythami Erdőben találták a legtöbb részecskét, míg Oxfordban a különböző részecskék legnagyobb választékát.
A részecskék 99%-a a legkisebb méretű volt, mely az emberi szem számára láthatatlan. A Wythami Erdőben talált részecskék legtöbbje polietilén-tetraflalát volt, vagyis PET, mely ruházatban és az élelmiszer tárolásban használatos.
Summertownban a műanyag zsákok készítésére használt polietilénből találtak a legtöbbet. Oxfordban etilén vinil-alkohol részecskéből találtak a legnagyobb mennyiségben, ezt a polimert széles körben használják többrétegű élelmiszer csomagolásban, autóipari üzemanyag rendszer komponenseknél és ipari filmekben.
Az időjárási körülmények erősen befolyásolják a részecskék mozgását. Amikor magas volt a légnyomás, ami nyugodt, napsütéses az idővel jár, kevesebb részecske rakódott le, szeles időben azonban, különösen, ha északkeleti szél fújt, nagyobb számban rakódtak le. Az esőzés csökkentette a részecskék számát, de az összegyűjtött részecskék nagyobbak voltak.
Az időjárási mintázatoknak befolyásolják a mikroműanyag szétszóródását és lerakódását, és a fák és más növényzet is szerepet játszik a levegőben lebegő részecskék elfogásában és lerakódásában. A mikroműanyag lerakódását nem csak az emberi tevékenység alakítja, hanem a környezeti tényezők is, aminek fontos következményei vannak a megfigyelés, a szennyezés kezelése és csökkentése szempontjából.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.