Vécéteszt: a nyitott fedél akár másfél méteres magasságba permetezi a kórokozókat
Vécéteszt: a nyitott fedél akár másfél méteres magasságba permetezi a kórokozókat
 / Mozaik

Sok családban az egyik legidegesítőbb vita a vécé fedele körül forog: nők szerint le kell hajtani, a férfiak végül engednek, de aztán a következő öblítésnél már gyakran „elfelejtik” az egészet, ami veszekedést generálhat. Egy új kutatáson alapuló, úgymond vécé etikett azonban egyszer és mindenkorra megoldhatja a vitát: eszerint az ülőkét mindenkinek le kell csuknia, aminek higiéniai okai vannak.

Hirdetés

A vécé rengeteg baktériumot terjeszthet

Egy új dél-koreai tanulmány szerint a nyitott vécé az öblítés során legalább kétszer annyi baktériumot terjeszthet a környezetében, mint egy csukott fedelű - írja az origo.hu.

Ahogy arra a szakemberek emlékeztettek: amikor lehúzzuk a vécét, nem csak a szennyvizet tüntetjük el; ez egy olyan „kilövőállás”, amely mikroszkopikus részecskéket juttat a levegőbe, amelyek némelyike potenciálisan betegséget okozó kórokozókkal van tele.

A Coloradói Egyetem (University of Colorado Boulder) kutatói ezért arra vállalkoztak, hogy – szó szerint – fényt derítsenek erre a láthatatlan fenyegetésre.

Hirdetés

Zöld lézersugarakkal világították meg az öblítő vécé által kibocsátott aeroszolfelhőt, és így felfedték, hogy a vécékagylóból származó részecskék hogyan kerülhetnek a levegőbe, és hogyan jelenthetnek potenciális egészségügyi kockázatot a nyilvános illemhelyeken tartózkodó egyének számára. Az eredmények megdöbbentették a kutatókat: az öblítés során kilökött részecskék másodpercenként akár 200 centiméteres sebességet is elérhetnek, és másodpercek alatt közel 1,5 méter magasra emelkedhetnek a talaj fölé.

Ezenkívül az 5 mikronnál kisebb részecskék több mint egy percig is megmaradhatnak a levegőben, és számos irányba, többek között felfelé és a falak mentén is terjeszthetik a kórokozókat, akár messze a keletkezési helyüktől.

Ezeket az eredményeket egy korábbi, 2020-ban készült kínai tanulmány is tükrözte, amely számítógépes modell segítségével azt mutatta ki, hogy az öblített vécéből származó víz akár méteres magasságra is képes kipermetezni a részecskéket.

Ha valami olyasmiről van szó, amit nem látunk, akkor könnyű úgy tenni, mintha nem is létezne. De ha egyszer megnézzük ezeket a videókat, soha többé nem fogunk ugyanúgy gondolni a vécé-öblítésre. A vécé célja, hogy hatékonyan távolítsa el a szennyvizet a vécécsészéből, de ennek az ellenkezőjét is teszi, vagyis a tartalom nagy részét felfelé szórja

– mondta John Crimaldi, a tanulmány vezető szerzője, a Colorado Boulder Egyetem építő-, környezet- és építészmérnöki professzora a ZME Science online tudományos portálnak.

Az automatizálás segíthet

Egy nagy szöuli kórház, a dél-koreai Asan Medical Center kutatói egy olyan, automatizált vécé-öblítő rendszert fejlesztettek ki, amely csak akkor működik, ha a vécé fedele zárva van. Ennek az volt az oka, hogy

az öblítőrendszerekből származó cseppek – amelyek vizeletet, székletet és fertőző mikroorganizmusokat tartalmaznak – veszélyeztethetik a kórház nyilvános mosdóit használó betegeket.

Az emberi ürülék olyan betegségeket okozó baktériumokat rejthet, mint az E. coli, a Staphylococcus és a Campylobacter, és a kórházi vécék különösen sebezhető sérülékeny pontokat jelentenek a kórokozók átvitelére.

A tudósok összehasonlító elemzést végeztek annak értékelésére, hogy mennyire képes ez az eszköz hatékonyan csökkenteni a mosdókban a felületi szennyeződést. A vizsgálatban nyolc betegmosdót vizsgáltak, négyet az automatikus öblítőberendezéssel, négyet pedig anélkül.

A szennyezettség méréséhez minden egyes fürdőszobában nyolc véragarlemezt helyeztek el a vécé körül, amelyek az öblítéssel szétszóródó baktériumrészecskéket rögzítették.

Miután a vécéket egyszer lehúzták ürülék vagy vizelet nélkül, a levegőben lévő részecskéket kilencven percig hagyták leülepedni a lemezeken. Ezután összegyűjtötték és két napig inkubálták őket, hogy lehetővé tegyék a látható baktériumtelepek növekedését.

Az eredmények azt mutatták, hogy jelentősen csökkent a baktériumszennyezés az automatikus öblítőberendezéssel felszerelt vécéket körülvevő felületeken. Az ilyen toalettek körüli felületeken átlagosan kevesebb mint feleannyi baktériumtelep volt, mint azokon, ahol nem volt ilyen eszköz.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.