A kávéivás élettani hatásairól régi és kiterjedt vita zajlik a tudomány berkeiben. Amíg a kávéban lévő antioxidánsok jótékony hatással lehetnek a tumoros megbetegedések kockázatainak csökkentésére, addig a szív-és érrendszeri problémákkal küszködők számára veszélyessé válhat a rendszeres kávéivás. Egy nemrég publikált új kutatás most egy sokakat érintő probléma, a mellrák kockázata és a kávézás között tárt fel igen jelentős összefüggést.
Jóval kisebb a mellrák kialakulásának kockázata
A patinás svédországi Lund Egyetem (Lund, Scania) kutatói különleges összefüggést tártak fel a kávéivás, illetve a mellrák kialakulásának kockázata, továbbá a női mellméret változásai között. Noha a kávéivás egészségügyi kockázatai, illetve hatásai elsősorban a szív- és érrendszeri megbetegedésekkel kapcsolatban szoktak előtérbe kerülni, az utóbbi időben egyre gyakrabban esik szó a kávé preventív szerepéről bizonyos tumoros megbetegedések kockázatának csökkenésében - írja az origo.hu.
Helena Jernstroem a Lund Egyetem onkológusa egy nemrég elvégzett kutatás eredményét ismertetve kijelentette, hogy vizsgálataik szerint napi három csésze kávé elfogyasztása jelentősen csökkenti a mellrák kialakulásának esélyét.
Ugyanakkor a rendszeres kávéivásnak van egy másik mellékhatása is a Lund Egyetem kutatócsoportjának vizsgálatai szerint. Napi három vagy több kávé elfogyasztása esetén ugyanis kimutatható a mell méretének csökkenése.
A svéd kutatók összesen 270 önkéntes alanyt vontak be a vizsgálatukba. A rendszeres, napi legalább három vagy ennél több csésze kávét megivó csoport adatait vetették össze a kávét nem fogyasztó kontrollcsoport adataival. A kutatók azt találták, hogy a rendszeresen kávét ivó nők között sokkal kisebb valószínűséggel alakul ki tumoros elváltozás a mellben, mint a kávét nem fogyasztó társaiknál. Ugyanakkor csak a viszonylag sok kávét ivó nőknél tapasztalták a mellek méretének jól észlelhető csökkenését.
Érdekes összefüggést tártak fel a mellméret csökkenése és a tumoros megbetegedés kockázata között
A vizsgálatban részt vett nők több mint felénél volt kimutatható, hogy a rendszeres kávéivás egy olyan gént aktivizált a szervezetükben, ami a mellben lévő emlőmirigyek zsugorodását eredményezi. Helen Jenstoerm a mellméret csökkenésével kapcsolatban elmondta, hogy a rendszeres kávéivó nőknek természetesen nem kell attól tartaniuk, hogy teljesen összezsugorodnak a melleik.
A kutatók a vizsgálati csoport alanyainak több mint ötven százalékánál találták szignifikánsnak a mellméret csökkenését. A Lund Egyetem tudósai megállapították, hogy a kávéfogyasztás az ösztrogénekre, a női nemi hormonokra is hatással van.
A kávéban lévő egyes komponensek megváltoztathatják a nők anyagcseréjét, ami miatt a szervezet a különféle ösztrogének olyan jobb konfigurációját hozhatja létre, ami jelentősen csökkenti a rákos sejtek kialakulásának kockázatát.
A kutatók mindehhez hozzáfűzték, hogy a nagymellű nőknél – a mellben lévő jelentősebb számú emlőmirigy miatt – eleve nagyobb a mellrák kialakulásának a kockázata azokhoz képest, akiknek kisebbek a melleik. A kutatók szerint ezért a nagyobb mellekkel rendelkező nőknél a rendszeres kávéivás okozta mellméret csökkenés a melltumor potenciális kockázatának szempontjából kifejezetten előnyös lehet.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.