Kísérteties alak jelent meg a Hold mögött
Kísérteties alak jelent meg a Hold mögött
 / Mozaik

Kína jelenlegi is teszteli két kísérleti műholdját, a Tiandu-1-et és Tiandu 2-t. A szondákkal a holdi kommunikációs és navigációs technológiát próbálják ki. Az űreszközök nemrég képet is küldtek, amely a Hold felszínéről készült. A háttérben felbukkan a Föld kísértetiesnek látszó alakja.

Hirdetés

A Tiandu-1 és Tiandu-2 műholdakat március 19-én bocsátották fel egy Hosszú Menetelés 8 típusú hordozórakétával. Ezek az űreszközök egy nagyobb küldetést, a Csang'o–6 misszióját fogják támogatni, amelynek célja, hogy Kína mintákat szerezzen a Hold túlsó oldaláról, és azokat a Földre juttassa. Az eredmények segíthetik az ázsiai országot abban, hogy tartós bázisokat létesítsen a Holdon - írja a Live Science.

A Föld és Hold közötti kommunikációs tesztek április 13-án kezdődtek. Ennek egyik produktuma a most közölt infravörös tartományban készült fotó, amely a Hold kráterekkel tarkított felszínét ábrázolja. A kép alján lévő szellemalak valójában a távoli Föld - írja az origo.hu.

A Tiandu páros április 3-án került Hold körüli pályára, és egymástól mintegy 200 kilométerre repülnek. A Tiandu-1 súlya 61 kilogramm, és egy Ka-sávú, kétfrekvenciás kommunikátorral, lézeres fényvisszaverővel és egy űrrouterrel van felszerelve. A Tiandu-2 súlya 15 kilogramm, és kommunikációs és navigációs eszközöket hordoz.

Hirdetés

Kína mélyűrkutatási laboratóriuma (DSEL) közölte, hogy a tesztműholdak további holdi kommunikációs és navigációs technológiai kísérleteket fognak végezni. Az eredmények a tervezett Nemzetközi Holdkutató Állomás (ILRS) és a holdi kommunikáció, navigáció és távérzékelés céljára szolgáló Queqiao műholdkonstelláció tervezését és építését fogják segíteni.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Zelenszkij aláírta: újabb 90 nappal meghosszabbítják a hadiállapotot és a mozgósítást Ukrajnában. Fotó: president.gov.ua

A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.

Zelenszkij: Moszkva hosszú távú tűzszünetbe is beleegyezhet bizonyos szankciók enyhítéséért vagy eltörléséért cserébe

"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.

Ukrán gabona. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.

Megrendítő búcsúztatás Munkácson: a 95. dandár katonáját 568 napig eltűntként tartották nyilván. Fotó: Munkácsi Városi Tanács

Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.

A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.