A következő évek erőfeszítéseitől függetlenül 2050-ig eltűnhet a világörökség részét képező gleccserek egyharmada - írta jelentésében az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO).
Egyebek között az olaszországi Dolomitokban, az egyesült államokbeli Yosemite és Yellowstone nemzeti parkban, valamint a tanzániai Kilimandzsárón található világhírű jégfolyamok is az enyészeté lehetnek - írja az MTI.
Az UNESCO ötven világörökségi helyszínen mintegy 18 600 gleccser állapotát figyeli.
A szervezet előrejelzése alapján 2050-ig ezek egyharmada el fog olvadni, de a többit még meg lehet menteni, ha sikerül 1,5 Celsius fok alatt tartani a globális átlaghőmérséklet emelkedését az iparosodás előtti helyzethez képest. Ha semmi sem változik, akkor 2100-ig a gleccserek mintegy fele teljesen eltűnhet.
A világörökség részét képező jégfolyamok a Föld összes gleccserének tíz százalékát teszik ki. A jelentés vezető szerzője, Tales Carvalho elmondta, hogy az UNESCO védelme alatt álló gleccserek évente átlagosan mintegy 58 milliárd tonna jeget veszítenek tömegükből. Ez annyi víz, amennyi Franciaország és Spanyolország használ el egy év alatt. Ez a veszteség körülbelül öt százalékkal járul hozzá a tengerszint emelkedéséhez.
Carvalho szerint a legfontosabb, amit tehetünk a gleccserek olvadásának megfékezéséért, hogy drasztikusan csökkentjük a széndioxid-kibocsátást.
Az UNESCO azt javasolja a helyi hatóságoknak, hogy figyeljék a jégfolyamok változását, fokozzák a kutatást, és mérsékeljék egy esetleges katasztrófa kockázatait.
Carvalho rámutatott: ha a gleccsertavak feltöltődnek és túlcsordulnak, az súlyos áradásokhoz vezethet a környékükön. Az emberiség fele függ a gleccserektől, amelyek olvadékvizét ivóvízként, valamint a mezőgazdaságban és vízerőművekben is hasznosítják. A jégfolyamok emellett nagy kulturális, vallási és turisztikai jelentőséggel bírnak.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.