Megnézték, mit rejt a Föld magja: döbbenetes dolgot találtak
Megnézték, mit rejt a Föld magja: döbbenetes dolgot találtak
 / Mozaik

Sokáig azt hittük, tudjuk mi van mélyen a föld alatt és alaposan ismerjük bolygónk különböző geológiai rétegeit, ám hatalmasat tévedtünk. Mint kiderült, a Föld magja egy másik, belsőbb magot rejthet, amelynek létezéséről a legszakavatottabb kutatóknak sem volt fogalmuk, egészen mostanáig.

Hirdetés

„Az iskolákban azt tanították, hogy a Földnek négy fő rétege van: a kéreg, a köpeny, a külső mag és a belső mag” - magyarázta Joanne Stephenson, az Ausztrál Nemzeti Egyetem geofizikusa. Arról, hogy mi rejtőzik a földkéreg alatt, elsősorban a vulkanikus folyamatok és a földrengések nyomán létrejövő szeizmikus hullámok árulkodnak. E közvetett megfigyelésekből a tudósok kiszámították, hogy a perzselően forró belső mag, amelynek hőmérséklete meghaladja az 5000 Celsius-fokot, a Föld teljes térfogatának mindössze 1 százalékát teszi ki. Néhány évvel ezelőtt azonban Stephenson és kollégái bizonyítékot találtak arra, hogy a Föld belső magja valójában két különböző rétegből tevődhet össze. A Föld magja tehát egy másik, még belsőbb magot rejthet - írja az origo.hu.

Ez egy nagyon izgalmas felfedezés, és szerintem át is írhatjuk miatta a tankönyveket”

– magyarázta Stephenson.

A kutatócsoport egy keresőalgoritmus segítségével átnézte és összevetette a belső magról készült több ezer modellt a Nemzetközi Szeizmológiai Központ több évtizedes megfigyelési adataival. Ez utóbbiak azon alapultak, hogy a szeizmikus hullámok mennyi idő alatt haladnak át a Földön.

Hirdetés

A Föld magja: mi rejtőzik a mélyben?

A kutatócsoport megvizsgálta a belső mag anizotrópiájának néhány modelljét - vagyis azt, hogy a mag anyagának összetételében mutatkozó különbségek hogyan változtatják meg a szeizmikus hullámok tulajdonságait.

„Bizonyítékot találtunk arra, hogy a vas szerkezetében változások történtek, amely két különálló lehűlési eseményre utal a Föld történetében. A két eseménnyel kapcsolatban egyelőre továbbra is a sötétben tapogatózunk, sok még a megfejtésre váró rejtély, de úgy vélem, lassan összeállnak a kirakós darabjai” - mondta Stephenson. A tudós hozzátette: az új eredmények magyarázhatják, hogy egyes kísérleti bizonyítékok miért nincsenek összhangban a Föld szerkezetére vonatkozó jelenlegi modelljeinkkel.

Már korábban is gyanították, hogy a belső mag további rétegekre bontható, mivel a benne található vaskristályoknak eltérő szerkezeti elrendeződései vannak. Ezt az elméletet azonban csak a mostani vizsgálat tudta egyértelműen megerősíteni.


 


Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram

Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.

Orosz–ukrán háború: Több ukrán régióban maradtak áram nélkül az orosz csapás után (Fotó: AFP)

Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.

Harci drón. Illusztráció. Fotó: Internet

Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.

Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.